Egy hétig tanyáztam otthon egyedül. Az egyedült úgy értsd, hogy Lily nélkül, mert nem teljes magányban, főleg, hogy Sirius a hét minden napját Godric’s Hollowban töltötte – kivétel volt azon este, mikor egy szőke ciklonnal volt, és ha azt nézzük, hogy ez csak egy este a hét napból, akkor Sirius Black rekordot döntött. De nem csak ilyen téren.

Ha megjegyezhetem, akkor még világcsúcsot állított fel a mennyi lángnyelv-whiskeyt tudok meginni-versenyben, továbbá a romboljuk szét Potterék házát-számban is, illetve Remus kiidegelése felsőfokon-epizódot is végignézhettük naponta.

Mert hát Remus is beugrott, mivel azt állította, hogy a ház romokban fog állni, mire Lily hazaér. Nem sokat tévedett, de… azért mondhatjuk, hogy mégis: a falak a helyükön maradtak, tehát a ház nem dőlhetett össze.

Az egész úgy kezdődött, hogy aznap, mikor először töltöttem volna az estét egyedül a házban, kényelmesen befeküdtem a franciaágyba egy pohár vízzel a kezemben, és a falat fixíroztam, miközben a gondolataim ezerfelé szökkentek. Igen, ekkor szólalt meg az éjjeli szekrényen az ikertükör.

- Hello, apuka! Mi újság? Hányadik piát iszod?
- Semmi, Sirius, és hogy megsúgjam, még egyet se ittam ma – néztem jelentőségteljesen a kezemben tartott vízre.
- Neeeem? – Sirius döbbent képét látva, majdnem elhittem, hogy ma már innom kellett volna. Tudjátok, ugye, hogy a majdnemon van a hangsúly?
- Nem, és perpillanat nem is tervezem – mondtam halkan, és lehet, hogy nem volt elég meggyőző.
- Hát akkor ezen segítünk! Ne aggódj, Jamie, nyugodt esténk lesz.
- El tudom képzelni – válaszoltam, de ezt már csak a tükörnek mondhattam, ugyanis Sirius lelkes feje eltűnt, de persze nem örökre, főleg, hogy tizenöt percen belül már meg is jelent a küszöbön.

A kezében rengeteg miniatűrnyi üvegcsét tartott, én pedig felhúztam a szemöldököm.
- Sirius, te ezekből akarsz berúgni? - kérdeztem, de ő egyenesen a nappaliba tartott, és lepakolta az üvegcséket az asztalra.
- Kérlek, ne nézz hülyének, Ágas!
- Én nem nézlek, csak…
- Jaj, könyörgöm! Kac-kac – kopogtatott a fejemen -, kicsinyítő varázslatok, emlékszel? Mégis, hogy a francba hoztam volna el egyedül ennyi piát? – mutatott az asztalra, és egy pálcaintéssel később már egy halom pia állt az asztalon. Megjegyzem, egyiken se írta, hogy száz százalék gyümölcs!

Sirius fogott egy üveg Ginny-Gint és az egyik szekrény polcáról leemelt két poharat is. Nyugodtan megtöltötte, majd a kezembe nyomta az egyiket, és koccintottunk.
- Az apukára!

Egy pillanat alatt lehúztuk, és jött a következő kör. Majd a következő. És az azutáni is… Minden körben ittunk valakire, vagy valamire: Harryre, Siriusra, az újdonsült apukára háromszor, és ha már az apukára ittunk háromszor, akkor igyunk Harryre is háromszor, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy négy-öt üveg már üres.

- Na, de… kedves Ág… Ágas! Még nem… hikk… ittunk a nejecskédre! A vörös… vöröskére!

Dülöngélve állt fel, és néhány centire az arcától öntött az egyik pohárba, amit a kezembe nyújtott, koccintottunk – én a pohárral, ő az üveggel -, majd egészen lehúzta a Varázslatos Vodkát. 

Aztán kidőltünk.

Hosszú, mély álomba estem… Egy-egy pillanatban azt hittem, hogy nem álom, de valahogy mindig arra jutottam, hogy ez egy álom, és fel kell ébredni. De valamiért nem ment. Az, hogy nekem született egy fiam, csakis álom lehet. De hogy ez az álom több, mint kilenc hónapig tartson, és most még legalább hatvan évig? 
Nonszensz.

Azonban, ahogy magam elé képzeltem a sűrű, fekete hajat, Lily smaragdzöld szemeit, és azt az arcot… rá kellett jönnöm, hogy ez nem álom. Ez már tényleg a valóság volt, és azok a fura foltok a fejem felett is inkább tűntek valóságosnak…

- James! Hahó… Jól vagy? Nem hiszem el, hogy ennyire kiütöttétek magatokat… - szólt a fura folt, ami Remusra hasonlított. Jé, ez tényleg Remus!
- Reggelt… - nyögtem, és a fejemet tapogatva felálltam. Akarom mondani, csak próbáltam, mivel a következő pillanatban visszahuppantam a padlóra… Úristen, én a padlón aludtam?
- Megsúgom, a reggel már rég elmúlt! Délután négy óra van… - javított ki Remus, és felsegített.
- Te jó ég! Be kellett volna mennem Lilyhez… - Sajnos, a legkisebb problémám is nagyobb volt, főleg, hogy majd’ szétrobbant a fejem. - Bassza meg, borzasztóan fáj a fejem!
- De legalább téged fel tudtalak ébreszteni… - mondta Remus, majd jelentőségteljesen Sirius felé nézett, aki a nappaliban a kanapén feküdt úgy, hogy a feje lelógott róla, és hortyogott.
- Szerintem él – válaszoltam egykedvűen, és megindultam a fürdőszobába.
- Szerintem meg vigyük el gyomormosásra – szólt utánam Remus, de a legnagyobb bajom a feltörni készülő cseppfolyós halmazállapotú dolog volt…

Nincs jobb, mint viszontlátni az aznapi étel- és italmennyiséget a wc-ben…

A hét minden napja így telt. Ötig készek voltunk, aztán berepültem Lilyhez, aki minden nap idegesen közölte velem, hogy ha hazaér, akkor… akkor valami - arra már nem emlékszem, hogy mit mondott, mivel ilyenkor baromi nagy fejfájással küszködtem, és nem a felejthetetlen esték következményeit találgattam.

Mert a következmények várhatóak voltak, csak nem számítottam arra, hogy pont Mrs Evans toppan be és pont az utolsó napunkon – azaz másnap tervezett Lily hazajönni, és mi ki szerettük volna használni.

Az italmennyiség persze már szó szerint megterítve állt az asztalon, és a kezdeti löket is jó volt, csakhogy nekem még kellett volna egy kis vodka ahhoz, hogy rácsapjam az ajtót az anyósomra.

- Szép jó estét, James – szólt Mrs Evans és mielőtt bármit is szólhattam volna, ő bemasírozott egyenesen a nappaliba. Sirius az anyósomat méregette, aztán engem, mire megvontam a vállam.
- Mintha szőke sztriptíztáncosnőt rendeltünk volna… - mondta halkan Sirius, de persze csak kitalálta az anyósom bosszantása miatt.
- Ne aggódjon, anyós-koma, nem rendeltünk semmiféle szőke nőt, Sirius nem tudja, mit beszél… - Én se tudtam, de az már kiderült, hogy az anyós-komázáshoz elég részeg vagyok.
- Igen, James-koma? – emelte meg a szemöldökét Mrs Evans, és felemelte az állam. – Ide figyelj, kedves vejem, és az unokám apja… ha két percen belül nem józanodtok ki, és nem lesz ebből a házból egy alhohol- és koszmentes ház, akkor én magam intézem el, hogy már csak a volt-vejem legyél!

Sirius beröhögött, és valami olyasmit vágott be, hogy lehet, hogy jobban járnék a vörös démon nélkül.

Persze, én nem kommentáltam. Nem is mertem, és nem is akartam, ráadásul George bácsi is megjelent a házban.

- Családi gyülekezet? - horkantam fel, ahogy George bácsi alakja magasodott fölém.

Néhány másodpercig figyelte a bizonytalan mozdulatomat, aztán elővette a pálcáját és kijózanított. Felnéztem rá, mire Siriuson is elvégezte a varázslatot, ezután pedig engem felrántott, és a konyha felé irányított.

- Csillogjon a padló, Sirius, mire visszaérek!

Sirius nem ellenkezett. A nagybátyámnak volt egyfajta tekintélye, amit mindenki tiszteletbe tartott – nem azért, mert féltünk tőle, vagy, mert idősebb, hanem mert ilyen típus volt, és ez gyerekkorunk óta jót tett nekünk.

Mrs Evans egy pillanatra megérintette George bácsi karját, összenéztek, és az a pillantás valahogy teljesen más volt, mint amilyet valaha is láttam, vagy tapasztaltam. De mielőtt még hosszabb ideig eltöprenghettem volna ezen, George bácsi betessékelt az ajtón.

- Mondd, James, te mégis mit művelsz? – förmedt rám, ahogy becsukta maga mögött az ajtót.

Éreztem, hogy le kell ülnöm, csak hogy nem volt hova, mivel a szennyes ruhák is szanaszét voltak szórva, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a néhány nap alatt felhalmozódott üvegektől ki se látszódott, hogy van mosogatónk.

- Szedd össze magad… Nem csinálhatod ezt! A feleséged most szült… könyörgöm, most lettél apa! Nehogy már itt az elején szétcsússz! Megértem, hogy egyszer isztok egyet-kettőt, de hogy egy héten keresztül a nap huszonnégy órájában?! Na ez már egy kicsit sok, kedves unokaöcsém.
- Nem hinném, hogy bármi közöd is lenne ehhez…
- James, a nagyapád alkoholista volt! Hidd el, hogy ő is így kezdte… egy-két berúgás, aztán már naponta ivott, végül anyánkat halálra verte – kelt ki magából hirtelen, és éreztem, ahogy a szívem a torkomba dobog. - Fogalmad sincs arról, hogy mit válthat ki az alkohol. A hányáson kívül.

Letaglóztak a szavai. A nagymamám a nagyapám miatt halt meg? Ez sok volt még féligjózanként is.

- De, George bácsi… én tényleg nem leszek alkoholista, és ez csak egy kis… örömködés volt. Nem kell ennyire túldramatizálnod. Kirúgtunk egy kicsit a hámból, és pont.
- Kicsit... – morogta magának.
- Egyébként, hogy kerültetek ide?
- Lily küldött, hogy tegyük helyre az itthoni békét, mert nem akar úgy hazajönni a babával, hogy két holtrészeg fekszik a házában – vonta meg a vállát George bácsi, és ahogy ezt a mozdulatot figyeltem, rájöttem, hogy én is pontosan így szoktam csinálni. Félelmetes volt.
- Mit mondtál? – kanyarodtam vissza az eredeti témára. – A házába? Akarod mondani, a házunkba.
- Nem tudom, én csak őt idéztem. Bár Caroline-t is idézhetném…
- Ne is álmodozzatok. Lily sosem hagyna el – mondtam, majd megindultam a mosogató felé.

George bácsi behúzta maga mögött az ajtót, és mikor találkozott a tekintetünk, valami sunyi vigyort láttam a szemében. Figyelmen kívül hagyva fordultam a mosogatóhoz, és körülbelül félórát szöszmötölhettem vele, amikor is meghallottam egy hangot… egy hangot, ami a hamarosan bekövetkező végemet jelentette:

- Megjötteeeeeem!