Egy szeptember hatodikai napon kezdődött minden, nagyon jól emlékszem rá. Akkor volt az iskolánkban az évnyitó, mivel nyáron felújították az egészet teljesen. Mikor beléptem az iskolába, azon belül is a tanterembe, a lélegzetem elállt. A komor barnás falat, a zöld színtelen linóleumot, az ablakokat, a képeket mindent kicseréltek. Halványbarack színű lett a fal, a padló famintás lett, majdnem olyan, mint a parketta. A nyílászárók fehérek lettek, sok fény szűrődött be. Ez olyan csodaszép volt, de egyben ijesztő is. Valami furcsa nyomást éreztem belül, mikor a barack színre néztem. A hangosbemondóban bemondták, hogy köszöntik a 10. b osztályt.  Sápadtan és rémülten néztem az eddig varázslatos új osztálytermünkre. A barátnőim mind beszélgettek körülöttem, hogy milyen volt a nyaralás. A divat katasztrófákról fecsegtek, mert nálunk tizenhat éves lányoknál más téma nem volt. A fiúk pedig a nyári sportokról és a csajokról társalogtak. A falnak dőltem, majd hirtelen felsikoltottam, mert mikor a falhoz nyúltam és magam elé tettem a kezemet, vért láttam rajta. A kezem a faltól lett véres, a fal pedig tőlem. Hirtelen mindenki abbahagyta a csevegést, és a legjobb barátnőm odajött hozzám.

- Lily mond jól vagy?

- Nem látod? A fal, minden csupa vér, a ruhám is.

- Nyugodj meg, semmi sem véres. Gyere, elmegyünk az osztályfőnökhöz.

 Nem tudtam mit tenni, elhúzott magával. Meg sokkal nyugodtabb is lettem mikor ki értünk a folyosóra. Az osztályfőnök azt mondta, hogy menjek haza pihenni. Mikor haza értem átöltöztem. De nem ment ki a fejemből az a kép, hogy véres vagyok és az a furcsa borzongás is megmaradt bennem a termet illetően.

 Anya este hatkor jött haza a munkából. Üzletasszony volt, s délelőtt tízre mindig be kellett mennie.

- Szia Lily! Mi volt ma a suliban?- kérdezte miközben letette a táskáját, és megsimogatta Lizzy-t, a cicánkat.

- Semmi különös nem volt- mondtam mi közben nyeltem egyet. - Mi  történt ma a munkahelyeden?

- A szokásos. Üzleti megbeszélések, elégedetlen ügyfelek. Ez már szinte nálam megszokott- mondta miközben megvonta a vállát.

Felmentem a szobámba, lepihentem, majd el is aludtam. Reggel hatkor keltett anya, hogy készüljek, mert el fogok késni. Beértem az osztálytermünk elé. A barátnőm Janette mögöttem állt, miközben arról a fiúról mesélt, aki tetszik neki. Az ajtó kilincsért nyúltam, de mintha lebénult volna a kezem. Az ujjaim megálltak az ajtó kilincsen. Jan már kezdett aggódni, akkor kaptam észbe mikor rá tette a kezét az enyémre, és lenyomtuk együtt az ezüstszínű kilincset.

 - Mondd, mi bajod van?- kérdezte miközben rám nézett.

Nagyot nyeltem, majd megvontam a vállamat és beléptem. Most nem fogott el az a szorító érzés. Gondoltam magamban, biztos csak ennyi volt. Aznap négy óra volt megtartva. A tanárok elmondták, hogy mit kérnek az órákra és, hogy milyen füzetek kellenek. A harmadik órán, matekon sikítást kezdtem hallani a hátsó sarokból. Az elején nem fordítottam rá akkora figyelmet, de mikor már egyre hangosabban hallottam, hátra fordultam. A szemem elé iszonyatos látvány tárult. Egy férfi állt a sarokban pontosan ott, ahol tegnap én. Előtte pedig volt valaki, aki sikított. A kés pedig véres volt. A támadó egy utolsó szúrást ejtett áldozatán, majd elment. A lány, aki ott volt meg hasonlított rám. Majd magamra néztem és ugyanott ahol a lányt érte szúrás vérezni kezdtem. Jan pedig sikított. Majd felálltam a tanár elszörnyedve nézett, majd elsötétült a világ. Mikor magamhoz tértem az iskola orvosijába voltam. Jan volt bent meg még egy lány, Sandy. Nem nagyon bírt, de most különösen kedves volt. A felsőm ki volt gombolva. Majd felültem és láttam a mellkasomon meg a hasamon négy sebet.

 - Ez mi?- kérdeztem Jantól.

- Hirtelen vérezni kezdtél. Minden bizonnyal egy régi sebed szakadt fel.

- De nekem nem volt itt semmilyen régi sebem sem...

- Doktornő ezeket a sebhelyeket mi okozta?

- Késszúrásoknak tűntek.

- Kés?- kerekedett ki a szemem, pont, mint az a lány.

A szüleim értem jöttek. A doktornő meg mutatta anyának a sebhelyeket.

- Ez meg mi?

- Vérezni kezdett a lánya matek órán...

- De mitől?

- Valószínűleg régebbi seb volt és felszakadt.

- Lehetséges.

- Anya, nekem nem voltak ott sebhelyeim...

- Kis korodba leestél egy fáról és egy bokorba estél, a bokorból kiálló ágak pedig csúnyán átszúrták a bőrödet.

- De annak már hány éve? Néztem rá.

Erre nem felelt. Mikor haza értünk bevonultam a fürdőbe. A tükörbe néztem meg a sebeket. Majd mikor a tükörbe néztem az a lány ott volt mögöttem. Örült sikításba kezdtem. Anya pedig bejött hozzám. 

- Mi a baj?

- Az a lány...

- Nyugodj meg...!

Szerdán Jannal beszéltem, nem bírtam tovább.

- Janette! Muszáj valamit mondanom. Tegnap matek órán sikítást hallottam. Egy lányt megöltek hátul az osztálytermünk sarkába. Majd ugyan ott kezdtem el vérezni ahol őt megszúrták. Múltkor is azt kiabáltam, hogy véres vagyok. Mert azt láttam!

- Mond jól vagy?

- Nem vagyok hülye! Nem ment el az eszem az Istenért!

- Volt itt haláleset? Ebben az osztályban?

- Úgy tudom, hogy volt. Gyere el este a könyvtárhoz ott majd megbeszéljük, a könyvtárba van minden adat a suliról. 

Este ott találkoztunk. Bementünk. átnéztük az aktákat.

- Nézd csak! Itt van egy! Azt írják, hogy 1967 őszén megöltek a St. Steve gimnázium A épületének 6. termében egy tizenöt éves diáklányt. A neve Carolina Hudson volt. A gyilkosa pedig ismeretlen. . Akkor a falak barack színűek voltak, majd a haláleset után gyorsan át festették mályvaszínűre. Itt egy kép.

Amikor megláttam a lányt azt hittem hanyatt esek. Az volt az a lány, akit láttam. A megszólalásig hasonlított rám. Jannel beszéltem, hogy menjünk el egy látóhoz. El is mentünk. Hittem az ilyen varázsos dolgokban.

- Mire vagy kíváncsi?- kezdte.

- Bár...mi...mire...nyögtem ki.

- Hah, látok egy lelket. Egy fiatal lányt, akit megöltek Carolina Hudson volt a neve. A gyilkosa ismeretlen volt, késsel ölte meg őt. Teljesen olyan, mint te...

- Mi történt? Ki az a lány?

- Az a lány erőszakos halált halt, te pedig félsz az új osztálytermedtől. Visszatért az előző életed emlék képe ez által, hogy ilyen színű a terem.

- Előző élet?

- Igen. Nem hallottál még róla?

- De hallottam és hiszek is benne. Hogy lehet megállítani ezt a folyamatot?

- Ha szembe nézel a félelmeiddel!

Tudtam mit kell tennem. Végig kell néznem a halálom. Carolina Hudson lettem volna?  Csak tizenhat éve ujjá születtem? Ez kicsit furcsán hangzik, de nem lehetetlen. A nagy szünetben, ami húsz perces volt, mindenki elhagyta a termet. A látomás újra elkezdődött.  Vérezni kezdtem megint, mint Carolina, de nem ijedtem meg. Majd mikor a gyilkos felém fordult az arcát nem láttam csak elsétált mellettem. Én pedig összeestem.

Kórházba vittek, mert sok vért veszítettem. Az osztály termet át festették halvány zöldre mert a tanárokat és a diákokat is megrázta a Hudson lány esete is és az enyém is. Előző életembe meggyilkoltak, majd újjá születtem és a másodszorra is át éltem ugyan azt. A tanárok és Jan se tud rá magyarázatot adni, miért szereztem olyan sérüléseket, mint Carolina. Egy újság cikket később a nagyszüleim megmutattak, hogy azt a szeptembert véres ősznek nevezték el. 

Tíz év után sem értem, hogy akkor mi volt az. A gyilkos kilétét a mai napig homály fedi.