Daniel White-ról sokáig nem hallottunk ezután. Azonban a feltűnése elég volt ahhoz, hogy egy csomó álmatlan éjszakám legyen miatta, és elég lett volna arra is, hogy Lilyt kihozza a béketűrésből; de persze én egy szóval se árultam el Lilynek, hogy White ott volt egy köpésről tőle és a fiunktól.
Ez maradt meg bennem leginkább: White látta, hogy Harry megszületett, így még egy személyt felhasználhatott a bosszújára, és persze tálcán kínáltuk Voldemort számára is alkalmat. Nem voltam hülye, ezt egyből sikerült leszűrni, de a bennem lakozó naivság próbált meggyőzni arról, hogy miért lenne jó ez Danielnek?

Aham, és miért volt jó Danielnek a saját húga halála?

Miközben ilyen és ehhez hasonló dolgokról gondolkoztam, Sirius hoppanált a konyhába, és szimplán levetette magát a mellettem levő székre, majd előkotort egy szál cigarettát.

- Nem mondom, hogy megvédelek, ha Lily leszedi a fejed.
- Nem mondom, hogy nem tudom megvédeni magam – feleselt vissza és ráadásként még ki is nyújtotta a nyelvét. Persze nem kellett sok idő, és a konyha bűzlött a füsttől.

Ahhoz sem kellett sok idő, hogy Lily megjelenjen. Sirius eltűntette a cigit, miközben én felálltam, és az ajtóhoz léptem, majd nekidőltem, és vártam, hogy kirobbanjon a háború. Viszont váratott egy kicsit magára, ugyanis Lily tett-vett, nyugodtan beszélgetett velünk, és épp mikor elhagyni készülte a konyhát, megtorpant.

- Black, te cigiztél itt bent? – Elővette a legsötétebb pillantását, mire én elmosolyodtam. Sirius persze a legártatlanabbal rukkolt elő, és úgy tett, mintha fogalma sem lenne, hogy Lily miről beszél. – Cigizett? – fordult hozzám, mire én védekezően felemeltem a kezem.

- Nem értem, mit vagy úgy oda, Evans… - vette fel a laza figurát Sirius, és hogy még inkább „bizonyítsa” a lazaságát, feltette az asztalra a lábait.
- Mit… vagyok… úgy… oda?! – hökkent meg Lily, közben előkapta a pálcáját, és kihúzta Sirius alól a széket, aki egyből a padlón kötött ki. – És ha megbocsátasz, mostantól bevezetünk néhány szabályt. Nem cigizel a házamban, nem teszed fel a piszkos mancsodat az asztalomra, és még véletlenül se jelensz meg részegen nálunk. És ha ebből akár egyet is Harry vagy én előttem megteszel, akkor…

Nem volt kedvem tovább hallgatni az eszmecseréjüket, ezért inkább felszöktem Harryhez. Épp aludt, de még így is élvezet volt leülni a kiságya mellé, és nézni, ahogy alszik. Akárhogy is néztem az arcát, kiköpött olyan volt, mintha csak a saját kiskorú képemet nézném… Hihetetlen volt a hasonlóság, főleg így, hogy csukva volt a szeme. Persze, a szeme a tagadhatatlanul Lilyé volt, de mégis olyan jó érzéssel töltött el, hogy ennyire hasonlít rám…

- Ááááágaaas – hallatszódott fel Sirius kiabálása. – Segííííts! – Egy kis csend, aztán csörömpölés, és: - Megöl a nőd!

Természetesen Harry is meghallotta, és az is természetes volt, hogy felébredt erre, majd sírni kezdett. Egy pillanatig csak álltam, de aztán kivettem a kiságyból Harryt, aki közben abbahagyta a sírást. Krokodilkönnyek buggyantak ki a szeméből, és sikerült alig két perc alatt újra rájönnöm, hogy a szemei pont olyanok, mint Lilyé.

- Csss. Ne sírj, fiam, apa itt van. – Sétálni kezdtem vele, és dajkáltam. – Nincs semmi baj, no. Sirius bácsi megijesztett, mi? Nagy hangja van, az egyszer biztos…

Harry csak figyelte, ahogy beszélek, és persze nem válaszolt. Hogy is válaszolhatott volna, mikor egy hónapja bújt ki Lilyből?

Szerettem volna, ha Harry egy kicsit még alszik, de aztán remek ötletem támadt. Ha levinném Harryt, akkor Lily és Sirius mindent elfelednének, és inkább a babára koncentrálnának. A hátulütő maximum az lenne, hogy összevesznének azon, hogy ki fogja Harryt…
Vállaltam ezt a kockázatot, és levittem hozzájuk a babát.

- Hahó, valaki meg szeretné mutatni magát – léptem be a konyhába, ahol Sirius és Lily még mindig az asztal körül kergették és szidták egymást. Amikor Harryvel beléptünk, akkor rögtön elhallgattak, és egyszerre akartak volna odaérni hozzánk. Lily ezt észre is vette, és inkább megtorpant, majd előre engedte Siriust, aki mit sem törődve mással, Harryért kapkodott.

- Hahó, kis-James! Jössz Siriushoz? – Elmosolyodtam, ahogy Harry fürkésző tekintettel nézett Siriusra. A kezébe adtam, és ő rögtön elkezdte babusgatni. Furcsa volt Siriust ilyen szerepbe látni, de tudom, hogy ők is itt tartottak volna Kate-tel, ha…

Lily hozzám lépett, és én megráztam a fejem, hogy elhessegessem a gondolataimat. Csakhogy, egyrészt amióta Daniel megjelent, egyre többet gondoltam Kate-re, másrészt pedig közeleg a halálának az évfordulója… Furcsa, hogy eddig minden évben megemlékeztünk róla, és az is, hogy ennyire nem tudjuk elengedni őt. Akárhogy is, de Kate White örökké az életünk része marad.

- Min gondolkodsz ennyire? – súgta Lily a fülembe. Siriusra néztem, aki nagy lármát csapott, hogy Harry figyelmét magára vonja, így tudtam, hogy nem hallhatja meg azt, amit mondani készültem.
- Kate-re… - válaszoltam, és a földet kezdtem fixírozni.
- Ó… - Mindössze ennyit mondott, és tudtam, hogy a mai jókedvnek annyi. Legalábbis Lilynél biztosan.

Igyekeztem Siriusra és Harryre fókuszálni, de újra magam előtt láttam azt a napot, ahogy Lily megjelenik a lakásunkba, és zokog, mi pedig nem tudjuk lecsillapítani. Aztán azt mondja, hogy Kate, a mi kicsi Kate-ünk halott.
Egy pillanatra úgy éreztem, hogy újra átélem az egészet, és automatikusan magamhoz húztam Lilyt, ahogy akkor, és arra gondoltam, hogy most hiába próbálom óvni, attól az emlékek és minden más megrohamoz bennünket.

Szerettem volna visszaszívni azt, amit mondtam, de ugyanakkor szerettem volna visszapörgetni az időt is oda, amikor még Kate élt - amikor utoljára együtt voltunk Glasgowban.

Siriusra néztem, az örökké vidám Siriusra, aki rengetegszer gondolhatott már arra, amire én az imént. 
Vajon ő hányszor pörgette volna vissza az időt? 
Hányszor érezte azt, hogy vége az életének?
Őt is meg akartam volna védeni a bajtól, de egyedül annyit tehettem, hogy a családomba fogadtam, és megengedem neki, hogy a második apja legyen Harrynek…
Második apja…

- Lily, van egy ötletem! – fordultam hozzá, és a fülébe súgtam a tervemet, mire elgondolkozott.
- Biztos vagy benne?
- Biztos. És szeretném, ha együtt kérnénk meg rá Siriust – mosolyodtam el.
- Mire kértek meg engem? – kíváncsiskodott Sirius, és megbökte az ujjával Harry orrát.
- Tudod – kezdte Lily, és megijedtem egy pillanatra -, James kitalált most valamit, amiben még nem tudom, hogy egyezek-e. Abban biztosan egyezek és tudom, hogy a családunk tagja vagy már, és hogy Jamesnek olyan vagy, mint a testvére – vette ki közben Sirius kezéből Harryt -, nekem pedig leginkább olyanok vagytok ti ketten, mint az oviban az óvónőnek a gyerekek – nevetett fel -, és… őszintén szeretnénk, ha te lennél Harry keresztapja.

Láttam Lily arcán, hogy kételyei vannak, de annyira büszke voltam rá, hogy megkérte Siriust és hogy ő is tényleg ezt akarja, hogy legszívesebben felkaptam volna örömömben.

Sirius arcán döbbenet tükrözött; persze, tudta, hogy ő lesz majd a keresztapja, mert így is úgy is kiharcolta volna magának ezt a posztot, de arra nem számított, hogy Lily kéri meg, és hogy ilyen gyorsan.

- Naná, hogy az leszek! – válaszolta hirtelen, miközben magához ölelte Lilyt Harryvel együtt, majd kezet ráztunk, és engem is átkarolt. Olyan idilli volt ez a pillanat, de persze nem tarthatott sokáig, mivel Sirius közbekotyogott.
- Akkor most már cigizhetek bent?

VÉLEMÉNY