December 24. A bál napja

Végre eljött ez a várva várt nap. Ezerszer megálmodtam már, ahogy Lilyvel táncolunk, és lágyan megcsókolom… majd végül beleegyezik egy randiba… Még kell írnom a Jézuskának, hogy mit hozzon nekem karácsonyra! De ezt majd neki személyesen megmondom: egy Lily Evanst kérek! És nem is akármilyet, hanem azt, amelyik eljön velem a bálba, és akivel csókolóztunk! Azért remélem, hogy több Lily nincs… Néha már egy is sok…

Délelőtt Galagonya ránk parancsolt, hogy segítenünk kell feldíszíteni a kastélyt. Bláh! De minek?! Nem az a lényeg, hogy milyen csicsás legyen a folyosó meg a klubhelyiség, valamint a termek, a park, a nagyterem, a pince, a torony… és még sorolhatnám mi! Hanem az, hogy a szeretet ünnepe van, hogy boldogok vagyunk azzal, akit szeretünk.

Azután egész nap a padlót sikáltuk, meg különböző karácsonyi díszeket szórtunk szét, és rejtettünk el. A kedvencem a fagyöngy, bár Lily feltűnően kerülte őket, pedig ÉN voltam a megtisztelt kiválasztott, aki a fagyöngyöket elhelyezte… Sirius persze nem bírta sokáig, és hívatott egy házi manót, mire Lilyvel párbajoztak egyet, én erre beszálltam, és megjött McGalagony. Szegény barátomat bezárta egy kicsi terembe, ahol Frics szokta tartani Mrs. Norris játékait… Fúúj! Idegösszeroppanást fog kapni Tapmancs! Kate végül kikönyörögte a házvezetőnőnktől, hogy engedje el a bálba, mert neki nem lenne párja. És mi történt? Hát a tanárnő vékony szája mosolyra húzódott, és belement. Tehát kiderült eme csodás napon, hogy a szőrös szíve helyén egy érző lélek lakozik…

Hét óra… Úgy beszéltük meg Lilyvel, hogy a Nagyterem előtt találkozunk nyolckor. Kellene készülődni! Dumbledore külön megkért minket, hogy szmokingban legyünk (drága Siriusom ott helyben ájult el, mert hogy ő utálja, főleg a csokornyakkendőket… én viszont szeretem, mert jól áll rajtam), a lányok pedig estélyiben… Már furdal a kíváncsiság, hogy Lily milyen színűben lesz!

Pár perccel később…

De jól áll rajtam ez az öltöny! Nekem tetszik! És akármilyenben is lesz Lily, össze fogunk passzolni, mert a fekete mindenhez megy… Lelkileg felkészülni is könnyű, mivel eltanultam egy nagyszerű gyakorlatot: mély levegő be, szaggatottan ki… Beszív… kifúj… Ismétlés!

Sirius itt fullad mellettem, mert szerinte nem kell idegesnek lenni… Azt hiszi, hogy Lily nem jön el! De tényleg, mi lesz, ha NEM jön el?
- Fogd be, Tapi! – mordultam rá, mert már sírt a nevetéstől. Az után leellenőrizte magát még háromszor, és végre elindultunk.

Már itt várunk tíz perce, de a lányok még sehol! Jé, Nicole és Remus most találkoztak össze… édesek együtt! Dúl a szerelem…
Hmm. Ott van Kate is. Sirius vigyorogva rám néz, és felvesz egy „én megmondtam” pofát, mire Kate a lépcső felé mutat. Az… az… az… Lily?
- Csukd be a szád, Ágas, mert még kifolyik a nyál, és elárasztod az előcsarnokot – szólt röhögve Sirius, megveregette vállam, és csatlakoztak a sorakozó griffendélesekhez.
Vörös haját elegánsan feltűzte, smaragd zöld szeme boldogságtól csillogott. Ez a zöld estélyi is csodálatosan áll rajta. Ideje felébredni az álmodozásból…
- Hölgyem – nyújtottam karom, mikor leért, ő pedig mosolyogva elfogadta.
Bevonultunk a Nagyterembe. Először a griffendélesek (McGalagony büszkén kihúzta magát), a hollóhátasok, a hugrabugosok, és végül a mardekárosok (Jesszus! Lumpsluck hogy tud így vigyorogni? Hordó…)

A Nagyterem mennyezetét felhők borították, amikből apró hópihék hullottak. A tanárok asztala mellett két fenyőfa is díszelgett, amit többek közt a párom is díszített.

Mit bámulnak ezek a lányok?! Hűha… Néhányan az öklüket rázzák Lily felé, páran pedig sírnak… Átkaroltam Lily derekát, aki kicsit megremegett, és pirulva rám nézett. El… fogok… olvadni…

Visszatértem a jelenbe, és egy nyitótánccal kezdtük az ünnepséget (pontosabban egy keringővel). – Most áldom anyám, amiért elráncigált tavaly egy táncoktatóhoz… – Lélegzetelállító volt a tánc, főleg azért, mert Lilyvel tehettem. Ezután a kedves igazgatóúr tartott nekünk egy rövid beszédet, mi pedig leültünk a hat személyes, kerek, kis asztalokhoz. Remus és Nicole már ott beszélgettek, de Kate és Sirius csak utánunk érkezett.

Körülbelül tizenegyig lassúzni lehetett, amit Lily és én (majdnem mindet) végigtáncoltunk.
Tizenkettő felé kihívtam Lilyt egy sétára, mivel bent már fojtogató volt a levegő… A park egy részén el volt tisztítva a hó, és arra sétáltunk.
Mindenféle témáról beszélgettünk, mikor megálltam előtte, és kezembe vettem kezét.
- Csak azért mondtál igent, mert barátilag hívtalak?
- Nem, mert tudtam, hogy nem gondolod komolyan – mondta nevetve.
- Akkor? – Nem vagyok valami vicces kedvemben…
- Úgy gondoltam, hogy ennyit már kiérdemeltél…
- És többet? – Lily sóhajtott egyet, és oldalra nézett. – Lily, figyelj rám. Nekem mindennél fontosabb vagy, és kellesz! Veled akarom tölteni minden percem, órám, napom, hetem, hónapom és évem! Veled akarok kelni reggelenként, és veled feküdni éjjelenként! Vedd már észre, hogy sz… – Egy gombóc akadt meg torkomon, amit végül sikerült leküzdeni, és még Lily is felkapta fejét: – szeretlek! – Jelentem, érzelmi kitörésben szenvedek…
- Én is. – Ennyit mondott, és adott egy csókot ajkamra. Vállamra tette fejét, és lágyan hozzám bújt.
Pár pillanatig, csak szótlanul álltunk így összebújva. Leálltak az agysejtjeim, nem tudtam gondolkozni… képtelen lettem volna bármit is mondani!

Kerestem a tekintetét, amit észre is vett, majd mélyen a szemembe nézett:
- Csak ne okozz csalódást, kérlek. – Ezt olyan lágyan, és aranyosan mondta, hogy nem bírtam magammal. Muszáj volt megcsókolnom…

Annyira szeretlek, hogy nem tudnálak megbántani… Egyszerűen túl nagy megterhelés lenne nekem is fájdalmat okozni…

Nem tudtunk elválni egymástól. De néhány perccel később megborzongott, és eltávolodott tőlem csak annyira, hogy szánk ne érjen össze. Én átkaroltam, és a kastély felé vezettem. A Nagyterem felé fordultam, ő viszont megállt.
- Én többet nem bírok táncolni. Már nagyon fáj a lábam. – Rámutatott magas sarkújára, én pedig akaratlanul is elvigyorodtam. – Megnéznélek téged…
Júúj! Inkább ne! Így felmentünk a klubhelyiségbe, és mondta, hogy várjak egy pillanatot, csak átvesz valami kényelmeset.
Mondjuk megértem… Én levetettem öltönyöm, ingemen pedig két gombot kibújtattam. Végül meg elterültem kedvenc kanapémon.

Fú, ez a csaj… Végre az enyém, és ha csak egy valaki bántani is meri… én eskü…
Hm… megjött Lily… tyűha! Ez a szűk farmer milyen jól áll neki.
- Csodálatos vagy – nyögtem ki, és mellém feküdt.
- Örülök, hogy így gondolod…
- Nem is tudnék mást gondolni azért, mert tudom!
- És azt tudod, hogyha így folytatod, akkor megbuksz? – Ezt a szép pillanatot így elrontani…
- Nem hiszem, mert a csajom a legokosabb, leggyönyörűbb, legédesebb lány a Roxfortban. Sőt az egész világon! Szóval majd ő segít…
- Honnan tudod? – kérdezte, és elmosolyodott.
- Onnan, hogy annyira szeret, hogy megsajnál…
- Persze, persze.
- Mikor vesszük újra igénybe a termet? – kérdeztem vigyorogva és átöleltem.
- Nem tudom, bár lehet, hogy átadlak valakinek, aki nagyobb hatással van rád, mint én.
- Tőled?! Soha, senki nem volt nagyobb hatással rám, és nem is lesz!
- És most? – Vékony szemöldöke felszökkent.
- Most sincs.
- Akkor jó – felelte, és még közelebb bújt.
- Szeretlek – súgtam fülébe.
Miért nem mehetünk fel ilyenkor a hálókörletbe? Hülye házvezetők… kellett nekik meghozni Sirius miatt azt az idióta szabályt!
- Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte hirtelen.
- Á, csak… na mindegy. Semmi. Haza mész a téli szünetre? – Néha tényleg tudok olyanokat kérdezni, ami értelmesen hangzik, de mégis akkora baromság… ilyenkor mért nem nyílik meg alattam a föld?
- Nem. Soha nem szoktam haza menni. Meg utolsó évem karácsonyát itt szeretném tölteni. És te? Ugye nem?
- Hát… őszintén szólva, anyám hazarendelt, de én kikötöttem, hogy nem fogok menni. Még ha egy csapat kentaur kell, hogy elvontasson, akkor sem…
- De hát akkor mégis el kell menned… – mondta szomorúan, és éreztem, hogy egy tőrt forgattak szívembe. Áú! Nem túl kellemes érzés…
- Nem megyek. Mondom. Anya hülye báljain nem fogok részt venni. Semmi pénzért sem. Különben meg apa majd lerendezi. – Remélem, hogy megteszi, mert akkor lesz egy „mint férfi a férfival” beszélgetésünk.
- De akkor is. És ha szükségük lesz rád? Karácsony van…
- Viszont nekem sokkal nagyobb szükségem van Rád!
- De a szüleid… – akadékoskodott tovább.
- Nem érdekelnek – vágtam közbe. – Veled akarok lenni mindig, ahogy ma már egyszer elmondtam, de a kedvedért elmondom még milliószor, ha kell!
- Nem kell. Rendben. Én is veled, csak… – Jaj, ne kezdje megint. Egy csók majd megteszi hatását!

Így belefojtottam a szót egy gyengéd, érzelmes csókkal. Azaz csak annak indult, de muszáj volt váltanom. Meg akartam kóstolni minden egyes kis porcikáját. Tehát egyre szenvedélyesebben és forróban csókoltam. Egyik kezét tarkómra csúsztatta, másikkal pedig hátamat simogatta. Én mohón combját kényeztettem, közben nyelvünk vad táncot járt. Apró sóhajokat engedtünk ki, de nem váltunk el. A levegőnk is kezdett fogyni, mégis kapkodtunk egymásért. Érezni akartam, hogy velem van, hogy semmi másra nem kell gondolnunk…

Imádlak Lily! Soha senkit nem szerettem igazán, de ő… Ő más, mint az eddigiek. Ő kell nekem testileg, lelkileg, és fontosabb bárkinél vagy bárminél. Nélküle el sem tudom képzelni az életem…

Zilálva szétváltunk, zöld szemei boldogságot, szerelmet, valamint aggodalmat sugalltak. Csak annyira távolodtam el tőle, hogy szemügyre vegyem. Parfümje csiklandozta orrom…
- Valami baj van? – kérdeztem, mert az aggodalom egyre csak nőtt szemében, és ez nem tetszett nekem.
- Csak rosszat sejtek… De lehet, hogy nem is élem meg a holnapot, mert a rajongóid széttépnek éjjel.
- Ugyan már. Csak egyik nyúljon akár egy ujjal is hozzád!
- Bántanál egy lányt? – kérdezte gyanakodva.
- Dehogy. Legalábbis Bella kivétel… Egyébként egy sóbálvány-átok nem ártana nekik.
- Hát nem… – mondta mosolyogva. – Legalább nem fognak utánad mászkálni…
- Féltékeny vagy, szívem?
- Nem – mondta nevetve, és vállgödröcskémbe fúrta fejét.

Nem szóltunk semmit, nem akartuk megtörni ezt a (remélhetőleg) örökkévalóságig tartó pillanatot, amit soha nem fogok (fogunk?) elfelejteni…