Na végre! Alig vártam már, hogy eljöjjön ez a nap is! George bácsi kivisz az állomásra, így megúszom anyáék féltő szavait… Még belegondolni is rossz…

Gyorsan összepakoltam (persze a „mindent az utolsó pillanatban” elv nem változott), és az udvarra lebegtettem a ládám. Hermione valamiért nagyon fáradt volt, pedig nem is küldtem levelet mostanában. Jaj! Csak nehogy kis-Hermionék szülessenek! Van már így is elég gondom…
- Hermione, ugye nem mentél egy idegennel sem bokorba? Ugye?! – osztottam meg aggodalmam baglyommal, aki kétszer huhogott. Az évek folyamán megtanultam: egy huhogás az igen, kettő a nem.

George bácsi megérkezett, így gyorsan elbúcsúzhattam anyáéktól, és megígértem, hogy tavaszi szünetre hazajövök (Lilyvel együtt). Anya kifejtette ezzel kapcsolatban a nemtetszését, de apa lecsillapította. Kénytelen volt tehát belenyugodni. Alig várom már, hogy Lilyvel lehessek! Furcsa, hogy akárhányszor eszembe jut Lily, valamiféle fájdalom csap belém. Értelmes ez? Szerintem egyáltalán nem… Mégis annyira fáj. Az éjjel fel is ébredtem, és annyira sajogtam, főleg a hasam jobb oldalán, hogy az nem normális. Az a legrosszabb, hogy mintha más fájdalmát érezném. Leellenőriztem magam, és semmiféle seb sincs ott. Lehet, hogy Lilyvel történt valami?! Azt nem bírnám ki!

A legkülönösebb ebben a pár napban mégis az őzes jelenet volt… Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből… Csak a Tekergők tudnak róla! És egyáltalán ki az őz?! Meg miért volt kétségbeesett az ÉN szarvasom?! Mert akkor nagy baj lehet, hisz’ az én lelki világomat is mutatja! Mégsem értem… Az is lehet, hogy a rosszulléttől képzelődtem… De George bácsi is látta! Majd utánanézek a könyvtárban. Biztos, ami biztos!

*

A Roxfort kapuit sikerült átlépnem. Szuper! Újra itt lehetek. Ez az utolsó évem, és már pár napot alig bírtam ki… Hogy fogom kibírni azt a sok évet?

Megint különös érzés fogott el, és mikor beléptem az előcsarnokba… Az a látvány, ami elém tárulkozott, elnyomta a szívem…

Legjobb barátom és Kate veszekedtek. Azaz ordítoztak. Sirius már majdnem a haját tépte, Kate viszont összefont karral mindig közbe vágott valamit. Észre sem vettek. Így közelebb sikerült osonnom, és meg is tudtam érteni, miről vitatkoznak.
- A TE HIBÁD! – ordította Kate.
- Miért is?! A TE legjobb barátnőd! – Várjunk csak. Az nem Lily?!
- De a TE legjobb barátod csaja! – Jesszus! Ezek Lily miatt estek egymásnak.
- James! – kiáltották egyszerre, mikor észrevettek. Sirius megölelt, Kate pedig egy erőltetett mosollyal jutalmazott. Mennyire örülnek ezek nekem…!
- Mi van Lilyvel?! – kérdeztem, ők pedig egymásra néztek. Ez minden, csak nem jó! – HOL VAN?! – Idegesen faggattam őket továbbra is, de nem szólaltak meg.
Végül Kate belekezdett.
- Ne legyél ideges, James, de… – Milyen jól kezdődik… Mi jön még?!
- De – folytatta az én drágalátos barátom –, de Evanst, vagyis Lilyt megtámadták. – Éreztem, hogy lábaim elgyengülnek, és vészesen sápadtam. –, és nagyon csúnyán megsérült. Persze, nem halt meg…
- A gyengélkedőn van?! – vágtam közbe. Egyszerre bólintottak, én pedig az érdeklődő tekinteteket félre téve, elrohantam a gyengélkedő felé.

De hát ki támadhatta meg?! És miért?! Miért pont ő?! Miért nem engem?! Jaj, Istenem, csak semmi baja ne legyen… Kérlek, kérlek, kérlek!

Fékezni kezdtem, mivel már a gyengélkedő ajtaja előtt álltam. Lehet, hogy alszik? Nem kellene berobbanom…

Halkan beosontam. Senki nem volt a kórterembe. Kivéve… Jézusom! Lily! A szoba közepén fekszik egy ágyon. A lepedő egyik fele csupa vér. De ez biztosan nem friss vér! Eleget láttam vért, meg tudom különböztetni!

Lily épp aludt. Haja kissé kócosan terült el arca mellett, néhány elszabadult hajszál viszont szemébe hullott. Keze teste mellett feküdt a lepedő alatt, és ha csak ránéztem erre a mindig vidám, és mindenre eltökélt Lily Evansre, most egy megviselt, szomorú lányt láttam…

Szememet csípni kezdte valami, és ágya mellé varázsoltam egy széket. Leültem, mikor láttam, hogy mocorogni kezd, és szemöldökét összehúzza.
- NE! JAMES! NEM HALHATSZ MEG! NEM HAGYHATSZ ITT! KÉRLEK! – Vészesen néztem, ahogy rémálmában szenved, és én ezt nem akartam.

Lassan elsimítottam szeméből a vörös tincseket, és megsimogattam az arcát. Kezdett megnyugodni, és hirtelen kinyitotta szemeit, amiből óriás könnycseppek csordultak ki. Magamhoz öleltem, mire felszisszent.
- James! – Gondolom most kapcsolt, hogy itt vagyok, és nem csak álmodik. Azonban az öröm helyett összegörnyedett, és jobb kezét mikor kihúzta a paplan alól, véres volt.
- Úristen! Te vérzel! Szólok Mada… – kezdtem, de elhallgattatott.
- Mindjárt… eláll – nyöszörögte. Még a beszélés is megerőltető volt számára.
- Mi történt? – Ekkor láttam meg, hogy az éjjeli szekrényen egy napló van, méghozzá JP monogrammal. De hát ez az ÉN naplóm!
Elvettem a polcról, és megbizonyosodtam arról, hogy az enyém-e. Kétkedő pillantásokkal Lilyre néztem.
- Ez hogy került ide? – megforgattam, és már teljesen tisztában voltam azzal, hogy az enyém.
- Olvasd… el – szólt halkan.

Én pedig beleolvastam. Automatikusan az utolsó bejegyzésnél nyílt ki. Egy gyöngybetűkkel íródott szöveg virított. De ez nem Lily írása! Mégis olyan ismerős. És ami még hátborzongatóbb az az, hogy VÉRREL írták…
Ijedten Lilyre néztem, aki a falat fixírozta.

Én mondtam, hogy nem szabadulsz meg tőlem! A kis ribancod pedig meg fog halni, mivel elég sok vért veszthetett… És akkor TE leszel a hibás! L. F.

L. F… L. F… De hát az ki?!
- Linda Fox! – jajdultam fel, és észrevettem, hogy ezt hangosan is kimondtam.
- Az meg ki?
- Egy elmebeteg liba…
- Szőke, kékszemű, fekete ruhát visel? – kérdezte. Most már nem beszélt szaggatottan.
- I-igen. Ő támadott meg?! Ő VOLT?! – Teljesen elvesztettem azt a cseppnyi eszem, ami volt… ha volt!
- Nyugodj már meg! Igen, ő volt.
- Lily! Csináljunk már valamit a sebeddel! – aggodalmaskodtam.
- Nem lehet. Többször ki szokott fakadni. De azt mondta Pomfrey, hogy egy hét és begyógyul. Majd összeforrasztja. Sajnos még nem szabad, mert három vagy négy napig tilos varrni vagy ilyesmi. Így kénytelen vagyok éjjelenként is tűrni a fájdalmakat, valamint a fájdalomcsillapítóval járó rémálmokat.

Te jó ég! Akkor azért ébredtem fel, és azért fájt a hasam! De hisz’… akkor Lily fájdalmát éreztem! Ugyanott van a seb, ahol jött az a szúrás!

- Mr. Potter! – jött be a szobába a javasasszony, és dühöngeni kezdett. – Miss. Evans nem fogadhat látogatókat! Kifelé! Hess!

Lilyre néztem, akin már látszott, hogy nem először mondja ezt Pomfrey, így elindultam az ajtó felé.
- Mikor látogathatom meg? – kérdeztem tőle.
- Nem tudom, de a stressz nem hat rá jól, ezért kérem, hogy ma és holnap ne udvaroljon a kisasszonynak – éreztem, hogy elpirulok, és egy utolsó pillantást vetettem Lilyre, akinek fehér arcán mosoly jelent meg. Na ezt már szeretem!

*

Valamiféle bulit akartak csapni nekem, amiért visszatértem. Merek fogadni, hogy az én Tapikám a főszervező! Pedig tudja, hogy mennyire ki vagyok Lily miatt… Így hát meg sem engedtem, és elhalasztották (jobban mondva Sirius), mondván, hogy majd „Ha Lily jobban lesz”… Ha… Miért csak ha? Legyen jobban, könyörgöm! Nem a buli miatt, hanem mert szeretem, és nem akarom, hogy szenvedjen…

De most ezt nem értem… Ha Linda volt az, és a naplómat is ott hagyta, akkor miért nem kapták el? Vagy az is lehet, hogy nem tudták mit rejt az L. F. aláírás. De ebben a pár napban annyi minden történhetett…

Háh! Ott egy Reggeli próféta! Meg kellene nézni, hogy mikori! Hm… Ez januári 1-jei! Szuper! Hátha van benne valami érdekes…

…Boldog Újévet Minden Kedves Olvasónknak! … – Nem, ez a cikk nem érdekel.

… Szilveszter estéjén megpróbáltak betörni a Mézesfalásba… Ez sem az, amit keresek…

Ez meg mi?!

Roxfortban megtámadtak egy sárvérűt… nem, ez s… MI?! SÁRVÉRŰT?!!!!

- Ágas, jól vagy? – kérdezte a mellettem ülő Holdsáp.
- Naná. – Majd újból belemerültem ebbe a ne is mondjam (még ne is gondoljam!) milyen újságba!

Szilveszter elég forgalmas nap volt, még a Roxfort Varázsló- és Boszorkány Iskolában is. De hogy is telhetne, míg az igazgató személyesen Albus Dumbledore… Hosszú ócsárolás, hogy miért nem jó Dumbledore igazgatóként…

De térjünk a lényegre! Azon az estén megtámadtak egy mugliivadékot, (csak tudnám, hogy minek kell ezt hangsúlyozni?!) aki mellesleg iskolaelső és prefektus: Lily Evans. Egy tőrrel próbáltak végezni a diáklánnyal, és méghozzá a hasába szúrták. A leányzó leírta a támadóját, és amint újságunk is értesült, nagy valószínűséggel egy lány tehette…

Evans kisasszonynál egy naplót is találtak, amit Dumbledore (legnagyobb sajnálatunkra) elrejtett, így nem tudhattunk meg többet az ügyről…

De a napló ott volt Lily ágya mellett. Akkor lehet, hogy ő kérte? De hát minek? Vagy az is lehet, hogy csak az igazgatóúr meg akarta mutatni neki…

Egy felmérést is végeztünk, miszerint a Roxfortban 82%-os a sérültek száma, a maradandó 18% viszont csak egy-két karcolással megúszta, amit méghozzá órán szereztek. Kérdem én, nem kellene Dumbledore-t leváltani, vagy esetleg kivenni a gyermekeinket? Biztonságos a Roxfort családunk aprajának?

Bla bla bla. Szóval még jó pár sor arról, hogy miért NE járjunk a Roxfortba… Ezek a mai újságírók!
Jobb lesz lapozni, mert itt már semmi jót nem találhatok!

Vérfarkasok támadtak meg egy csoport kirándulót Erdélybe… – Ez biztosan nem Holdsáp volt! Vagyis remélem, hogy nem…

Időjárás… teszt… Interjú a Mágiaügyiminiszterrel… áh! Becsaptam az újságot, és bevágtam a sarokba. Talán egy másik újságban. Esetleg a tegnapiban. A klubhelyiségben miért nincs egy idióta január 2-ai Reggeli Próféta sem?!

Hirtelen nyílt a portrélyuk, és egy nevető pár lépett be rajta… Kate és Sirius. De gyorsan kibékültek…
- Hé! Ágas! Evans látni akar – mondta Tapikám, és Kate-tel váltott egy forró csókot…

Vajon mit akarhat Lily?