Hát igen… jól gondoltam… az én drága szerelmem, meg anyukám elvonultak beszélgetni, és minket, férfiakat elküldtek! Csak tudnám, miről beszélgetnek! De tényleg… egyáltalán miről beszélnek?! Jaj… jaj… jaj… NEE! Spuri a konyhába extra sebességgel!

Óvatosan előrehajoltam, majd belestem, és kezdtem rimánkodni Merlinnek meg minden Szentnek, aki segíthet. Anya és Lily az asztalnál ült háttal nekem, és csak annyit láttam, hogy szorosan egymás mellett ülnek. No meg annyit hallottam, hogy kacarásznak… csak azt ne!

Lassan elindultam feléjük, és sajnos meghallották, hogy jövök. Lily visszafojtott nevetéssel figyelt, anya azonban rezzenéstelen arccal.
- Mit csináltok ti ketten? – érdeklődtem. – Csak nem…?
- Nem drágám – válaszolta anya, és visszahajoltak az asztalhoz. – Csak megmutattam Lilynek néhány képedet…

Tudtam! Minden fiú rémálma, sőt az összes fiatalnak az, hogy az anyja a kisbabás képeit mutogatja a szerelmének! Nem hiszem el! Egyszerűen hogy lehet képes ezt tenni velem?
Vágtam egy ’ezt még megkeserülitek’ arcot, és duzzogva végigcsörtettem az ebédlőn, majd egyenesen fel a szobámba. Ezek után nem én fogom Lilyt vigasztalni, hanem Ő engem! Csak merjen szekálni emiatt! Hogy mit csinálnék? Semmit… úgysem bántanám a virágszálamat… meg egyáltalán most mit duzzogok?! Rosszabb vagyok, mint egy ovis… pedig tizennyolc vagyok! Vagyis leszek nemsokára! És tényleg! Mindjárt itt a születésnapom! És egy ovis ilyenkor mit vár a legjobban, valamint mire kíváncsi a legjobban? Hát csakis, és csakis az AJÁNDÉKOKRA! Hurrá!

Áhh… kifáradtam ebben a nagy örömben, meg a drága női tagok ellenhadműveletében is… Kellett nekem azt kívánnom, hogy Lily és anya puszipajtások legyenek! Jó éjszakát!

*

Hány óra?! Jesszus! Mindjárt nyolc! ELALUDTAM! És még Lily sincs itt… sőt! Hmm. Még a jelét sem látom annak, hogy itt töltötte volna az éjszakát… a vendégszobában biztos nem aludhatott, hisz’ az olyan állapotban van, hogy… na inkább nem is mondom! Sirius kezelésbe vette még anno… De visszatérve Lilyre: HOL VAN?!

A ládáink sincsenek már itt. Hermione a ketrecével együtt eltűnt. Na jól van, akkor ideje kipattanni az ágyból is, és utána kell járni, hogy mi a helyzet…

Lesiettem az ebédlőbe, és meglepetésemre ott reggeliztek. Mintha olyan normális dolog lenne az, hogy ők hárman reggel nyolckor reggeliznek… bár lehet, hogy az, csak nekem tűnik nem normálisnak?!
- Jó reggelt! – köszöntem, mire ők is viszonozták. Meglepő módon, Lily nem zavartatta magát, mivel adott egy csókot, mikor helyet foglaltam a mellette levő székben.

Szüleimre pillantottam, akik meghitten, azaz mosolyogva figyeltek minket. Biztosan csak álmodom…
- Megcsípnél? – kérdeztem Lilyt, apa meg csodálkozva felnézett a Reggeli Próféta felett.
- Minden rendben, fiam? – kérdezte végül, és megigazította szemüvegét. Hogyne! Azon kívül, hogy a családom megőrült, és a szerelmemnek fontosabb az anyám… végül is! Minden szép és jó! Kész idilli az egész szünetem…
- Aha… – válaszoltam értelmesen. Lily felvonta szemöldökét, majd folytatta az evést. Ennyit arról, hogy Lilyt mennyire érdekli a szerelme súlyos lelki állapota… talán itt az ideje kezeltetnem magam egy olyan pszicho izével! Hallottam, hogy mugliknál vannak olyan emberek…

Én is nekiláttam a kajálásnak, és közben némán hallgattam az asztalnál ülő női tagok beszélgetését.
- Szívecském, mikor indul a vonatotok? – kérdezte anya Lilyt, én meg egyszerűen és nagyszerűen köhögő görcsöt kaptam. SZÍVECSKÉM?! Ezek meg, hogy a fenébe lettek ilyen közeli ismerősök?!
- Tizenegykor – válaszolta, miközben engem vizslatott zöld szemeivel.
- Khm. Elnézést – mondtam, és otthagytam az ebédlőt.

Pff… Ez nem semmi! Oké, hogy a drága családom a szívébe fogadta Lilyt, de most már nem tudom eldönteni, hogy ez jó nekem, vagy sem… talán előbb át kellett volna gondolnom azt, hogy jó ötlet-e őket összemelegíteni… Késő bánat…

*

Roxfort Expressz

Szó nélkül segítettem Lilynek a csomagjait felcipelni, és elfoglaltunk egy üres fülkét, ami közel volt a kijárathoz… ez fontos szempont (nekem!).
- Gondolom, majd Kate és Sirius is jön – mondta, én meg csak bólintottam.

Lazán végigfeküdtem az ülésen úgy, hogy a fejem mellett az ajtó volt – és ha valaki kinyitja, akkor agyrázkódásom lesz… no de sebaj! Erre jók a reflexek! –, valamint kényelmesen kinézhettem az ablakon.
Éreztem egy ideig Lily tekintetét magamon, de nem viszonoztam. Biztosan megunta ezt, és elővett egy könyvet. Szerintem a RAVASZ-ra készül. Hm. Ez jó ötlet!
- Invito bűbájtan könyv! – lendítettem egyet a pálcámmal, a ládámból pedig nehezen, de kitört a könyvem.
Lily meglepetten figyelt, én azonban csak elkezdtem magolni a varázsigéket.

Körülbelül egy órával később Kate és Sirius is csatlakozott hozzánk, amitől egész jó kedvem lett, hisz Tapmancs barátom mindig feldobja a kedvem.
Kate és Lily halkan sutyorogni kezdtek, én meg hallgattam Tapikám hosszúnak ígérkező monológját.
- Kate családjának egész nagy házuk van. Fantasztikus volt ez a pár nap! Még megtanultam mosogatni is pálca nélkül! – lelkendezett, mire Kate köhögni kezdett, és bevörösödött, mint egy cékla. Sirius meg vigyorgott, mint egy vadalma. Lehet, hogy jobb lesz, ha témát váltunk?

Még vagy tíz percig mesélt arról, hogy mit csináltak, mikor megkérdezte:
- És nektek, hogy telt?
- Egész jól – válaszoltam nyugodtan, mire felhördült.
- EGÉSZ JÓL?! Ágas, te beteg vagy?! – Intettem neki, hogy majd később elmesélem, Lily meg Kate pedig elmentek elintézni a prefektusi teendőket.
- Nos, Ágas? – Erre elmondtam neki, hogy anya és Lily kibékültek, meg hogy a Lilykém megfenyegetett.
- Ágas, te NEM VAGY NORMÁLIS! Leráztad Evanst, mikor épp ke…
- Ne fejezd be! És igen! – vágtam közbe, hisz’ logikus volt az utolsó szava. Khm.
- Hát te tiszta dilis vagy…! – állapította meg nagy bölcsen.
- Na ne mond! De most az a legnagyobb bajom, hogy Lilyt már egy napja nem éreztem közel magamhoz.
- Úgy sopánkodsz, mint mikor ötödikben meg akartad szerezni…
- Hát valami olyasmire is készülök…
- Tudod mit. Szerintem, úgysem bírja ki nélküled! Ismerem annyira, hogy megállapítsam, egy hét után már le sem tudod majd vakarni rólad…
- EGY HÉT?! Én addigra megőrülök!
- Akkor legyen öt nap… – legyintett. Könnyen beszél az, akinek a csaja nem Lily Evans!

*

A Roxfort semmit sem változott… Bár hogy is változott volna, mikor Sirius és én nem töltöttük itt a szünetet. Persze, itt maradtak a mardekárosok, de ők meg a csínytevés az három… ebben verhetetlenek vagyunk! Nini! McGalagony már hogy örül nekünk! De vajon miért tépi a haját?

Már nagyon hiányzott a jó öreg Roxfort… igaz, hogy ott volt nálunk Lily, de valahogy a tekergőmentes napok kissé unalmasak! Kíváncsi vagyok, hogy van Holdsáp, no meg Féregfark! Siriusra már nem is vagyok, mert elmesélte a mosogatás sztorit. Talán mégsem kellett volna megkérdeznem. De mint tudjuk, nem arról volnék híres, hogy előre gondolkodom… hanem inkább:

- Levicorpus! – No igen. Erről volnék híres!

Ez a jó kis rontás azt a barmot érte utol. (Ismertebb nevén Mark Watsont, de nekem csak egyszerűen: Mr. Barom). És hogy miért? Hát egy szóval: mindenért. Leginkább azért, mert átkarolta az én barátnőm derekát.

Tehát elegánsan fejjel lefelé landolt. Őszintén szólva nem is az idegesített fel, hogy átkarolta (azaz nem csak az), hanem hogy Lily nem is ellenkezett! Most is csak azt látom, hogy elsápadt. Beszélésre (vagy ordításra?) nyitotta a száját, de Sirius mögé lépett, majd befogta a száját és „ebbe jobb lesz, ha nem avatkozunk bele” pillantást küldött…