Öt nap telt el… ÖT TELJES NAP! Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Lily nem adja meg magát… pedig próbálkoztam ám, nem is egyszer! De mindig az lett a vége, hogy vagy elment, vagy ’James, tudod, hogy mit mondtam’. Én erre mindig duzzogtam egy sort… és most már FELADOM!

Ami érdekes még, hogy Watson nem is közelítette meg Lilyt… Bár eddig nem volt rá alkalma, mivel még mindig a gyengélkedőn punnyad. Én meg minden este McGalagonynál! Képes volt büntetőmunkát adni, amiért megvédtem a csajom! Hogy lehet valaki ilyen önző?! Vén banya…

Azonban én sem maradhattam nyugodt, mivel megint elterjedt egy olyan hír a suliban, miszerint:

JAMES POTTER ÚJRA FACÉR!

Ezt méghozzá a hirdető táblán találtam… Sirius és Peter már úgy röhögtek, hogy már le kellett, hogy üljenek a folyosón. Nem mondom, NAGYON vicces az, hogy most a suli összes leányzója engem akar… há há há! Röhög a vakbelem! Pfff… ez nem Sophie, az exem?
- Áh, szija-mija James! – Blööh! HÁNYNOM KELL! Megfordultam, és egy szőke hajú kis csajszival találtam szembe magam, aki miniszoknyába illegette magát.
- Áh, szia Sophie! – mondtam olyan lelkesen, amennyire tudtam.

Peter elterült a földön, épp úgy, hogy benézhessen Sophie szoknyája alá… pfúj! Ez olyan illúzióromboló! És még ez a liba szét is teszi a lábát… csak tudnám, hogy járhattam egy ilyen…
- Jamie! – CSAK ŐT NE! KÖNYÖRGÖM MERLIN, MOST AZ EGYSZER KÍMÉLJ MEG TŐLE!
- Szia Mary… – mondtam egy sóhaj után, és elővettem legbájosabb mosolyomat, amit mellesleg Lilynek tartogattam!
Sophie az egyik felemen, Mary meg a másikon repesgette szempilláit, és azt várták, hogy elhívjam valamelyiküket egy randira…
- Figyeljetek lányok! – kezdtem, de nem tudtam mit mondani. Peter már teljesen kidűlt, és száját is nyitva felejtette. Megvan! – Itt van nektek a drága Peter! – kiáltottam boldogan, a drága Féregfark pedig feleszmélt, és zavartan pillantgatott a lányokra. Ők meg csak lenézően rámeredtek, és mielőtt még eltűnhettem volna, visszafordultak hozzám.
- Egy randi velem? – szólt Sophie. MÉG CSAK AZ HIÁNYZIK!
- Nem! VELEM! – vágott közbe Mary, és megfogta a karom. JAJ, NE!
- VELEM! – ordította Sophie, és ő is megfogta a másik karom, ezzel együtt pedig megrántott.

Így ordibáltak egymással, és ráncigáltak ide-oda, míg oda nem jött egy fekete démon. Carol.
- JAMES POTTER AZ ENYÉM! – kiáltotta, és ő egyenesen szemből jött nekem, és le akart smárolni, mikor oldalvást megpillantottam egy vörös hajzuhatagot, amint a falnak dőlve figyeli az én kivégzésemet.
- Szálljatok le róla! – mondta nyugodtan Lily, és kezét összefonta maga előtt.

A támadóim megdermedtek, és gyilkos pillantások kereszttűzében legszívesebben rá támadtak volna. De nem. Csak elengedtek, és összenéztek.
- Szálljatok le róla! – ismételte meg magát Lily. Szemeiben düh lángolt, de mégis kárörvendően mosolygott.
- Miért is? – ellenkezett Carol. – A sárvérű kis prefektuslány bünti-müntire küld minket? – Említésre méltó itt az, hogy Bellatrix Carol példaképe…
Sirius is talpra szökkent, valamint Remus sem bújta tovább a könyvet. Bajszagot érzek! Lily viszont még mindig ugyanolyan nyugodtsággal figyelte a csitriket, majd lehajtotta fejét, és szemébe hullott pár hajtincs.
- Ki mondta, hogy a tied lehet?! – kérdezte dühösen Mary. KI MONDTA, HOGY ÉN VALAKINEK A TULAJDONA VAGYOK?!
- És ki mondta, hogy a tied? – szólt vissza Lily. A lazasága még most sem változott. – Egyáltalán ki mondta, hogy már nem az enyém? – Uh. Ez erős volt!
Erre csak hebegni tudtak… ahogyan én is! Sirius tátva felejtette a száját, amit Peter be is csapott. Remus megrázta a fejét, és a másik két tekergőt elhúzta a fülüknél fogva. Az exeim pedig (hála Merlinnek!) továbbálltak… Kettesben maradtunk. Odaléptem elé, és kezemet a feje mellett a falra tettem.
- Mi volt ez? – kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Semmi. Láttam, hogy volt egy apró gondod… – Leszegte buksiját, és láttam, hogy egy kis mosoly jelenik meg arcán.
Felemeltem a fejét, és magamhoz akartam volna húzni, majd megcsókolni, de Lily Evans nem az a fajta lány, aki megadja magát. Kibújt a kezeim között, és elindult a másik irányban.
Mérgemben belevágtam a falba, ami berepedt. Áh, annak már úgyis mindegy… De a kezem eltört. Feljajdultam, mire Lily visszasietett.
- Barom… – motyogta és felhúzott a gyengélkedőre.

Így történt az, hogy Madam Pomfreyval szomszédok lettünk a gyengélkedőben… Szegényke elájult mikor meglátott. Lily meg beállt nővérkének! A vége azonban az lett ennek az érdekes kis délutánnak, hogy a Szent Mungóból átjött egy nővérke. Valami Lola. Sajnos nem jegyeztem meg a másik nevét. De az biztos, hogy nagyon ismerős volt! Nem lehet, hogy az exem? Áh, nem. Eléggé kedvesen viselkedett, miközben összeforrasztott.

Szegény Poppy… na majd legközelebb nem ijesztem meg… annyira…

*

Azt nem értem, minek tanulom az animágiát. Hisz’ a kisujjamban van! Inkább magolom a bűbájtant. Valahogy az a legnehezebb… pedig csak néhány pálcalendítés, egy abraka-dabraka és kész is! Na de ez az én icike-picike lökött agyacskám befogadó képességének már enyhén sok! Sőt, már az is a tanulás ellen játszik, hogy Lily helyet foglalt előttem. És úgy tesz, mintha tanulna… pedig már két perce nem lapozott! És én sem vagyok hülye!

Letettem a könyvet, és előkotortam egy Reggeli Prófétát, amit ezen a forgalmas napon nem értem rá elolvasni. Na most vegyük Esti Prófétának, reggeli kiadásban.

Nem is értem, hogy bírhatja ki. Már öt napja alig érintettem meg, sőt hozzá sem értem! Különös ez a csaj! Most megint felpillantott, és ráharapott az ajkára. Mi lenne, ha ráugranék, és leteperném? Na jó… ennyire még én sem lehetek telhetetlen! De meghalok, ha csak ránézek! Jaj! Miért, miért, miért? Lily, ne nézz rám! Vedd le rólam az a két smaragdzöld kövecskédet, mert el fog szabadulni a pokol!

Szétnéztem, és észrevettem, hogy nincs is senki a klubhelyiségben… csak mi ketten… édes kettesben… JAMES, VERD KI A FEJEDBŐL!

Most meg csak folyamatosan bámul. Lassan letette a könyvét az asztal szélére, majd egy hirtelen mozdulattal átcsúszott pontosan az ölembe. Báh! És szenvedélyesen megcsókolt. Olyan telhetetlenül, olyan hevesen, hogy majdnem hátraestem a széken…

Ez a csók olyan, mintha már ezer éve váratott volna magára, és végre megtörtént… csak úgy kapkodtunk egymásért, és a levegő is olyan forrón pezsgett, hogy egy pálcaintéssel eloltottam a tüzet a kandallóban. Jaj, most legszívesebben felkapnám, és felvinném a szobánkba, de a drága Sirius miatt nem lehet…
- Khm… – EZ NEM SIRIUSNAK A HANGJA?! Kellett nekem rá gondolnom…
- SIRIUS! – ordítottam, ő meg megtorpant körülbelül hat méterre tőlünk a lépcsők előtt.

Lily kételkedve pillantott rám, és felpattant az ölemből. Gondolom, észrevette a düh tüzét a szememben, ami mindjárt lángolni fog…
Pálcát rántottam, és mielőtt még Tapmancs bármit is reagálhatott volna, Levicorpust kiáltottam. Nagyon megy mostanában ez a varázslat… talán ezt használom a legtöbbet…

Meglepő módon drága barátom nem csinált semmit. Nem kapálózott, nem szitkozódott. Csak összefont kézzel lógott fejjel lefelé, és vigyorgott. VIGYORGOTT AZ ÁLSZENT MAJOM!
- Ne húzd ki a gyufát! – kiáltottam, mire még szélesebben elvigyorodott.
- Júj, úgy fogok járni, mint a kedves Watson? – incselkedett tovább.
- Black! Ne provokáld Jamest! – nyerte vissza Lily a hangját.
- Evans, te csak hallgass! Mit csinálsz már napok óta?! Húzod a mézes madzagot James előtt… nem elég, hogy már két éve érted szenved, most meg csak játszadozol vele! Fogd már fel, hogy James tényleg szeret, és neki szüksége van szeretetre! És ha te ezt nem akarod neki megadni, akkor engedd el, és hagyd, hogy élje az életét… ha kell, nélküled… – Először ordítozott Sirius, a végét azonban könyörögve mondta… Lilyre néztem, aki ugyanúgy elnémult, mint én.

Leengedtem a pálcám, ezzel megszüntetve Sirius lógását, majd leroskadtam egy kanapéra…
Most meg csak játszadozol vele…
Nem, ez nem lehet igaz!
… engedd el, és hagyd, hogy élje az életét… ha kell, nélküled…
Nem, nem, nem! Csak vele akarom leélni, és nem fogok tovább menni…

Míg én magamba vonultam, a kívül állók hangos vitába kezdtek, és ezzel sikerült magukra vonniuk a figyelmem.
- … és te honnan veszed azzal a tyúkagynyi méretű eszeddel, hogy én csak játszom vele?! A fejembe látsz?! Vagy a szívembe?! Ha az utóbbiba igen, akkor miért nem látod, hogy én SZE-RE-TEM?! – szótagolta Lily.
- Akkor miért nem voltál vele éjjel-nappal az utóbbi napokba?! – ellenkezett Sirius.
- Ehhez semmi közöd… – szólt halkan Lily.
- Ó, a kisasszony úgy gondolja, hogy a legjobb barátom nem fogja elmondani nekem?! Hát tudd meg, hogy mindent elmondott! Még azt is, amit neked nem!
- BÜNTETŐMUNKA BLACK! – visította Lily, mivel már teljesen kikelt magából. De valamilyen szinten megértem. Viszont lehet, hogy Siriusnak van igaza? Nem tudom… én már semmit sem tudok!