A továbbiakban Shadow professzor átvezetett bennünket egy terembe, ahol egy akadálypályát láthattunk. Legalábbis ehhez hasonlított az a sok tárgy és bútorzat, amik szanaszét hevertek a helyiségben.
- Nos, kedves diákok, itt fogják gyakorolni azokat az átkokat és varázsigéket, amiket elsajátítottak az elméleti órán, illetve a Párbajtan is itt lesz megtartva. Álcázástanon is néha megfordulnak majd a teremben, de ezt majd Taylor professzor elmondja önöknek… – Aztán véget nem érő óda a tantárgyak jelentőségéről, Taylor prof elveiről, majd a sajátjairól, és végül az iskoláéról.

Csaknem tényleg az örökkévalóságig tartott a beszéde, de szerencsére megszólalt a csengő, és a tanárnőt követve sorban kimentünk, miközben mindenki csodálkozva figyelt. Egyébként az osztályomban négy lány, és huszonhat fiú volt, amit Shadow azzal magyarázott, hogy idén húsz helyett harminc diákot vettek fel a baljós időszak miatt. Legalább itt nem titkolják el, hogy tényleg baj van…

Egyetlen fiú volt, aki a Beauxbatons Mágusakadémiából érkezett. Szőke rövid haja volt, míg a frufruja általában a szemébe lógott. Kék szeme is lányosra sikeredett, no meg az egész megjelenése is, amit Sirius szinte minden két percben meg is jegyzett:
- Szerintem ez a csávó buzi.
- Szerintem meg fogd be a szád – szólt vissza Remus.
- Én is ezt tenném a helyedben a reggeli incidens után, Mamusz-Remus! – játszotta meg a sértettet Sirius.
Frank és én csak vigyorogtunk, mikor Shadow professzor bevezetett minket egy újabb terembe, és kiadta a parancsot, hogy üljünk le.

Persze mi négyen egy helyre ültünk, és még Hestia is társult. Hestia elénk, aztán én és Sirius, mögénk meg a Remus-Frank párosítás. Továbbá feltűnt még két ismerős hölgy is. Mardekárosok…
- Ó, Maybel és Rachel*! – kiáltotta Sirius megjátszott csodálattal.
- Nézd már, May, a fél griffendél-csapat ide került! – gúnyolódott Rachel.
- Na és ti, hogy kerültök ide? – könyökölt az asztalra barátom. – Csak nem felvilágosító óránk lesz? – vigyorgott a képükbe, mire az egyik lekevert neki egy pofont. – Áú!
- Black, te semmit nem változtál!
- Te viszont, drágám, igen… Mintha felszedtél volna egy-két kilót… – Erre a másik is lekevert neki egy újabb pofont. Meg kell hagyni, jól kezdi az évét Sirius!
- Elég legyen ebből, Miss. Vance és Miss. Max! Maga, Black, pedig türtőztesse magát mostantól! – visszhangzott végig a termen Shadow ékes (vagy inkább éles?) hangocskája.

Megszeppenve leültek a helyükre, és mindannyian békességben érezhettük már magunkat, mert a terem másik felében volt az a bizonyos hely.
- Én kicsinálom ezt a két libát egy év alatt – fogadta meg Sirius, és önelégült mosollyal nézett maga elé.
- Ha mindenki megtalálta a helyét, akkor kezdhetném is a bevezető órát. Ma négy órájuk lenne, de ebből kettőt megtartok, az utolsó kettő pedig az órarend szerinti lesz. – Ami azt jelentené, hogy Általános Átváltoztatástan és a választható. Ráadásul az első el is ment már a hosszú dumájától…
- Most pedig ismerkedhetnénk, de szerintem felesleges, mert mindenkit meg fogok jegyezni valamilyen módon: itt van egy nagyszerű példának Mr. Black, aki a különleges kommunikációs képességével már ki is tűnt.
- Hát igen… – motyogta Sirius.
-… de bevallom, korlátolt időn belül ez változni fog, mert nem tűrjük az iskolában az effajta viselkedést. Tudjuk, mikre képesek, miről tanultak az iskoláikban, és azt is, hogy még mi hiányzik ahhoz, hogy remek aurorok legyenek. Ezért pedig mindent meg fogunk tenni. Ha valaki nem ide való, az hamarosan kiderül, és búcsút is mondunk neki. Jegyezzék meg, hogy harmincan indultak, de nem biztos, hogy mindenki bírni fogja…
- Tanárnő, kérem, ezt hogyan érti? – nyalizott May.
- Úgy, Vance, hogy egy hónapon belül minden professzor felméri egy kis vizsgával a tudásukat, és kiderül, hogy ki csalt a RAVASZ-okon. Itt különböző puskákra gondolok… – Tartott egy kis szünetet, aztán még egyszer belelendült: – És az is, hogy ki volt az, aki a két szép szeméért kapott átmenőt.
- Ez nevetséges – szűrte ki a fogai között Tapmancs.
Ezután a professzor leült, és kinyitott egy igencsak vastag könyvet.
- Ebben szerepel az összes eddig levizsgázott auror neve. Szeretnének bekerülni? Akkor tanuljanak, és mutassák meg, hogy tényleg idevalók…
- Blablabla – dőlt hátra Sirius.
- Szólt, Mr. Black? – vonta fel a szemöldökét Shadow.
- Baj szag, baj szag – riadózott mögöttem Frank, és egyetértettem.
- Igen, tanárnő. Én azt mondom, hogy itt még a legrosszabb tanuló is átmenne!
- Akar fogadni?
- Sirius, ne! Maradj csendben! – bökdöste a padtársamat Remus, bár volt valami, ami miatt inkább neki adtam igazat.
- Hogyne, tanárnő – válaszolt könnyedén.
- Idióta – fakadt ki Remus, és tovább szidta Siriust, de én még mindig Remus oldalán álltam.
- Nos akkor, Mr. Black, mit szólna, ha arról a listáról, akik nem jutottak be, az utolsó személyt felvennénk aurornak, és maga felelne érte?
- Rendben – mondta határozottan, én pedig egy óriásit rúgtam a lábába, amit látszólag meg sem érzett.
- Baj szag, baj szag – mondogatta tovább Frank.
- A felelősséget természetesen úgy értem, hogy ha egyetlen egy tantárgyból is megbukik, elintézem, hogy magának soha ne legyen munkája, mint auror – mosolygott önelégülten a prof.
Sirius bólintott, Shadow professzor pedig majd’ szétrobbant a méregtől.
- Nos, akkor már is megkeresem a listát – mondta, és méltóságteljesen kiviharzott a teremből.

Szinte mindenki áhítattal nézett Siriusra, kivéve persze az ex-Roxfortosokat.
- Neked elment a maradék eszed is! – csattant fel Hestia előttünk, és nem sok kellett, hogy lecsapja Siriust.
- Egyet kell értenem, barátom – néztem Siriusra. – Ennek ellenére, melletted állok – vigyorodtam el, mert a drága Tapmancs olyan képet vágott, mint aki citromot nyelt, de amint meghallotta az utolsó mondatomat, rögtön felvidult.
- Tudtam, hogy mindig számíthatok rád… – veregette meg a vállam.
- Na, azért, ha elbukod, nem bukok veled!
- Hú, örülök, hogy ennyire bízol a sikeremben – ironizált.
- Hát, Sirius, ki az a hülye, aki bízik a sikeredben?! – Remusnak az idegei ma nem az igaziak.
- HÖLGYEIM ÉS URAIM! – kiáltott hirtelen Frank. – Tegyék meg tétjeiket! Black megcsinálja, avagy elbukja? Auror lesz belőle, avagy hajléktalan?
- Hé! Azért csak finoman! – szólt Sirius röhögve.
- Sztárt varázsolok belőled! – lelkendezett Frank.
Természetesen mindenki odajött, kivéve a szőke, kétes nemű egyedet, aki rezzenéstelen arccal pakolászta a könyveit, és a jegyzeteit.
- Na, te tejföl, miért nem fogadsz? – kérdeztem tőle, mire mindenki elmosolyodott.
- Én nem fogadok ilyen gagyiságokon! – szögezte le irtó sípolós hangon.
Egyszerre robbant ki mindenkiből a röhögés, és egészen addig fetrengtünk a röhögéstől, míg Shadow professzor vissza nem tért. Viszont, akkor sem lehetett levakarni az arcunkról a gúnyos mosolyt.
- Nos, Mr. Black, azt hiszem, vért fog izzadni.
- Baj szag, baj sz… – kezdte megint Frank, mikor Remus orrba vágta. Elkerekedett szemmel bámultam Remusra, aki szikrázó tekintetét újra a tanárerőre szegezte.
-… a neve Jake Dertlof. Szülei magániskolába járatták, és őszintén szólva, már az is kihívás lesz magának, hogy megtalálja, mert valamelyik utcában tengeti a mindennapjait…

*

- Megszívtad – jelentettem ki, miután véget ért a dupla Shadow-óra.
Remus hirtelen óriási jókedvnek örvendezett, és kis híján repesett az örömtől, mivel a havi zsebpénzét arra tette, hogy Sirius veszít.
- Ma ünneplünk! – ujjongott, és majdhogy nem átrepült az Átváltoztatástan terembe, mi követtük, utána pedig leültünk ugyanoda, mint az előző órán. – És, Sirius, te fizetsz!
- Hogyne. Attól még, hogy Alphard bácsikám rám hagyott mindent, nem jelenti azt, hogy az egész pénzem el is verem.
- Merlin! Te is hallottad ezt? – nézett rám Remus.
- Hát, ha újabban én vagyok Merlin, akkor igen – vigyorogtam.
- Na és, Sirike, mire spórolsz? – faggatózott Franky.
- Csak úgy. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő… – vonta meg a vállát.
- Milyen titokzatos lett valaki…
Mást azonban nem mondhattunk, mivel berobogott egy ősz hajú, elegánsan öltözött férfi, és lecsapott egy könyvet az asztalra.
- Jó napot. Stockdale professzor vagyok, a keresztnevem lényegtelen, úgysem lesz hasznuk belőle, illetve, soha nem fognak engem tegezni. Világos? – Megszeppent bólintások, aztán továbbhadarta. – Engem nem érdekel az önök neve, csak az a fontos, hogy hogyan teljesítenek. Nem lesz kedvenckém se, tehát ne is próbálják benyalni magukat. A jövő órán rögtön gyakorlati kikérdezés lesz, ami azt jelentené, hogy tesztelem, ki mennyit tud, mennyire képes. Nincs hencegés, hanem kapnak egy listát, kijelölik azokat, amikre úgy gondolják, hogy képesek, és bemutatják. Amiket nem tudnak, azt is ki fogom kérdezni. Kérdés?

Mindenkinek némán ült és próbálta megemészteni a hallottakat.
- A tanári már ma zeng egy újonctól. Nem érdekel, ki az a Sirius Black, de megkérem, hogy viselkedjen az órámon, vagy repül!
Sirius persze nyugtalanul mocorogni kezdett, és próbált lakatot tenni a szájára.

*

- Nekem nem tetszik ez a Stocky – motyogta sértődötten Sirius.
- Örülj, hogy nem nyomozta ki, hogy ki vagy – válaszoltam.
- Na nehogy azt hidd, hogy nem ismerte fel a Black névről – forgatta meg a szemeit Remus.
- Hát igen. A Blackek messzemenőleg híresek. Főleg én – húzta ki magát Mr. Ego.
- Ennyire ne szerénykedj, Tapmancs – vágtam oda neki, és egy kicsit fejbe csaptam.

Közben egy folyosón mentünk végig, és balra fordultunk. Aztán egy ezüstszínű ajtó előtt megálltunk, és egy pillanatnyi hezitálás után beléptünk. Végre egy kis változás is volt az iskola termei között. Ebben a teremben a padokat U alakban helyezték el, és mi a tanári asztaltól a legtávolabb ültünk.

Ekkor azonban Tapmancs megtorpant, és kitartóan nézett egy irányba. Arra felé néztünk mi is, mikor megláttuk hőn szeretett barátunk érdeklődésének tárgyát: egy pálcát.

Messziről nem igazán tudtuk szemügyre venni, ezért odasiettünk, és teljes mértékben megvizsgáltuk. Igazából én arra tippeltem, hogy mohából készült, mert zöld színű volt, illetve alighogy hozzáértem, megállapíthattam, hogy puha is. Továbbá egy ág csavarodott végig az egész pálcán, és annyira szép volt az az egész összhang, hogy legszívesebben megfogtam volna, aztán elrohantam volna vele.

Azt hiszem, Siriusnak is ez járhatott a fejében, mivel felkapta, és ki akarta próbálni. Azonban, abban a pillanatban, mikor meg akarta lendíteni a pálcát, az valahogy kicsusszant a kezéből, és apró ezüstös fényeket lövellt ki magából, amik tőrré változtak. Persze, Tapmancskánkat is jó reflexszel áldották meg, és megpróbált elhajolni előlük, viszont ekkor irányt váltottak a tőrök, és az áldozat ruhájának anyagán keresztül a padlóba álltak.

Pontosan ezután belépett az általunk már ismert Victoria Borton professzor.
- Ó, látom, tetszett önöknek a pálcám. – Kezével leírt egy kört, és a tulajdona már a markában is termett.
- Tanárnő, kérem, segítene? – nyöszörgött Sirius. Láthatóan, nagyon megizzasztotta a halálközeli élmény.
- Persze. – Azzal egy pálcalendítéssel köddé váltak a tőrök.
- Köszönöm.

- Te hallottál már olyat, hogy Sirius megköszönt valamit? – fordult felém Frank.
- Nem, de hidd el, valamit biztosan tervez.
- Nem akarom tudni! – kiáltott kétségbeesetten Remus, és egész órán figyelemmel kísértük Sirius minden egyes mozdulatát. Tudjátok, jobb félni, mint megijedni.

Borton tanárnő egész megjelenése barátságot sugallt, mégis volt benne valami, ami azt mutatta, hogy érettebb, idősebb, tapasztaltabb. Ennek ellenére tudtuk, hogy nem fogjuk utálni, mint Shadowt, mert van valami, ami miatt mindannyian úgy éreztük, hogy a barátunk is lehetne…

*Maybel Vance és Rachel Max a 41. fejezetben szerepeltek az első kötetben, mint a mardekár csapat hajtói.

< Előző fejezet - Következő fejezet >