|
5. fejezet ~ Jake Dertlof
Feltettem már 10-én, de nem biztos, hogy olvasható lesz, szóval ez a meglepetésem JPM szülinapján (febr.11-én) Happy birthday one of my fav story I love yaaaa ^^
Remélem, elnyeri tetszéseteket.. Ajánlom ezt a fejit Niksámnak, Miámnak, és Ritámnak... na meg Nonomnak, ha egyszer eljut idáig :D:D:D *muhahaha*
A péntek este is gyorsan eljött. Ugyebár Siriusnak kellett volna mindent fizetni, de valami miatt továbbra is azt hajtogatta, hogy spórolnia kell. Ezt elfogadtuk nagy nehezen, és mikor kaptunk egy baglyot a lányoktól, miszerint ma nem jönnek Londonba, úgy döntöttünk, szétnézünk a városban, és beugrunk egy kocsmába.
A Szőrös Bika nevű kocsmát néztük ki magunknak. Igazán szívderítő látvány fogadott bennünket, de mi férfiasan álltuk a sarat.
Egy szűkös kocsma ajtaja előtt ragadtunk le, amivel szemben volt egy pult, és mindössze hat asztalt láttunk, amik körül szőrös székek voltak.
- Azért kíváncsi vagyok, hogy miért bika… – mondtam, de mikor megláttam az enyhén nagydarab pultost, akkor értelmet nyert a bika elnevezés is.
A többiek is biztosan ezt fontolgatták, mert Sirius beköpte, hogy nem akarja megtudni, hogy kinek mije szőrös még.
- Inkább üljünk le! – vágta rá gyorsan Remus.
A hat asztalból kettő foglalt volt. Az egyiknél két férfi kártyázott, és egy halom üveg volt az asztal körül, tehát jobbnak láttunk távolabb ülni tőlük. A sarokban pedig egyetlen férfi ült, és iszogatott, illetve cigarettázott.
Viszolyogva, de végül is leültünk a szőrös székekre, és rendeltünk egy-egy lángnyelv whiskeyt.
- Tapmancs, mikor akarod megkeresni Jake Dertlofot? – kérdeztem.
- Hát nem tudom. Majd…
- Mi ez a bizonytalanság? – húzódott gúnyos mosolyra Remus szája.
Mielőtt még bármit is válaszolhatott volna barátunk, a pultos odarobogott az egyedül ülő férfihoz, és kikapta a kezéből a cigit.
- Elegem van belőled, Dertlof! – A névre mindannyian felkaptuk a fejünket. – Tűnj innen a kocsmámból, vagy szétverem rajtad az asztalt és az összes létező üveget is!
- Ugyan, Boby… Úgysem tennéd – válaszolta az idegen könnyedén. – Inkább szolgáld ki azt a négy srácot, mert úgy néznek, mintha szellemet láttak volna.
Megráztam a fejem, felpattantam, és odamentem hozzá.
- Hello. Dertlof? Jake Dertlof?
- I-igen. – Egy pillanatra megállt, és végignézett rajtam. – Ki maga? Nyomozó? Auror? Kit küldött rám az az idióta anyám?
- Én aurornak tanulok. Nem az anyád küldött, csak eljöttünk egyet inni. De igazából tényleg téged keresünk. – Úgy gondoltam, hogy jobb lenne őszintének lenni.
- Minek?
- Hát, haver, felvettek a londoni Aurorképzőbe – lépett mellém Sirius.
- Egy, nem vagyok a haverod. Kettő, nem vettek fel.
- De igen. Ugyebár ma volt az első nap, és… – Sirius mindent elmesélt, ami történt.
Miután befejezte, kínos csend állt be, és mindannyian vártuk, hogy mit fog szólni Dertlof.
- Fiatalember! A legnagyobb őrültség volt kikezdeni Anabell Shadow-val – szólt a Bobynak nevezett pultos. – Én már csak tudom, higgyétek el! Az ex-nejem. – Pillanatnyi sokk ért bennünket. Shadow és a Bika? Ha nem ott lettünk volna, biztosan röhögőgörcsöt kapunk, de ebbe a szituációba minden illett, csak a röhögés nem.
- Szerintem bátor dolog volt – törte meg a csendet Dertlof.
- És benne vagy?
- Talán.
- Mi az, hogy talán? – csattant fel Sirius annyira, hogy a srácot zakójánál fogva felemelte, és a falhoz nyomta.
- Nyugi már, öcskös – felelte lazán.
- Szerintem nem tudja, kivel áll szemben – próbált Remus hatni a kölyökre.
- Miért? Ki vagy?
- Sirius Black.
- A Blackekről egy véleményem van, méghozzá az, hogy aranyvérmániás, dúsgazdag faszkalapok, akik mindenkit lenéznek, és kitagadják azokat, akik… – Megállt. – Várjunk csak. Sirius? De hát téged tagadtak ki! Hoppá!
Sirius leengedte, és felvont szemöldökkel figyelte a kitörő boldogsággal örvendező Dertlofot.
- Örvendek! Hű! Hát, ha ezt anyámék tudnák, akkor biztosan megnyúznának! Háhá!
Őszintén szólva, fogalmam sem volt, mire ez a nagy öröm, de végül is Remus stratégiája bevált, mivel elégedetten ült le a székére.
- Én is hasonlóképpen. – Nem volt túl meggyőző Tapmancs hangja.
- És veled mi is történt? Hova jártál eddig iskolába? Tanulmányaid? Szüleid miért is tagadtak ki? – halmozta el egy rakat kérdéssel a mi ex-prefektusunk.
- Mint, ahogy Shadow mondta, magániskolába jártam. Minden okés volt, egy ideig. Aztán volt egy lány…
- Jaj! – nyögtem fel arra gondolván, mennyit szenvedtem egy lány miatt.
-… aki elcsavarta a fejem, és kihasznált. Jártunk egy ideig, aztán dobott, és ekkor belekeveredtem egy társaságba. Ezt úgy értsétek, hogy cigi, drog, pia, nők, és így tovább. A jegyeim rémesek lettek, mivel ha megjelentem az órákon, akkor többnyire nem voltam józan, és igencsak rémes állapotban voltam. Öten voltunk egy ilyen órán, és ugyebár magánbulit csinálhattunk simán, a tanárnő meg a haját tépte. Nem tudott mit kezdeni velem, és aztán szólt a szüleimnek. Megfenyegettek, hogy ha nem jutok be a londoni Aurorképzőbe, akkor ne is álmodjak arról, hogy valaha is a fiuknak fognak tekinteni. Jobban mondva ezt csak apám mondta, anyám meg csak halkan szipogott. – Ökölbe rándult a keze. – Anyám nem tett semmit értem, mindig apám seggét nyalta, és akármit tettem, ami nem tetszett apámnak, akkor ő elkezdett sírni, és csendben végignézte, ahogy apám félholtra ver.
- Ágas, ha ezt a csajod hallaná…! – vigyorgott Sirius, én meg oldalba böktem.
- Lily cseszegetése most nem alkalmas! – rivalltam rá.
- Mi történt aztán, mikor nem jutottál be? – tért vissza a témára Frank.
- Hát apám nagyon mérges volt. Na jó, ez is csak egy enyhe kifejezés, de megláthatjátok a saját szemetekkel, mennyire. – Felhúzta a pólóját, és nekem leesett az állam minimum a térdemig.
- És ha Evans ezt látná… – ámult el Sirius, én meg meglöktem egy kicsit a vállát.
Ugyanis, amit láttunk, az tényleg megdöbbentő volt. A hasa, a válla és a háta tele voltak sebekkel, véraláfutásokkal, és rengeteg heggel.
- Sajnos, épp az üveges asztalra estem – magyarázta Jake.
- Szegény asztal… akarom mondani, fájt, mi? – javította ki magát Sirius, mikor Remus és én egyszerre indítottuk felé a tenyerünket, amit persze jól álcáztunk: én beletúrtam a hajamba, Remus pedig úgy csinált, mintha csak egy légy lett volna a feje körül.
Jake megforgatta a szemeit, aztán intett, hogy kövessük.
- Szóval, most el kellene döntenem, hogy megyek-e Aurorképzőbe?
- Nem. Azt kell eldöntened, hogyan fogod behozni a lemaradt éveidet! – fakadtam ki.
- Nyugi, Ágas, nem a te életed van most terítéken, hanem az enyém – lépett mellém Sirius, aztán Jake-re nézett.
- Figyeljetek, skacok. Ez arról szól először, hogy elvállalom-e, nem?
Itt jött el az a pillanat, mikor már hiába is próbáltuk volna visszatartani Siriust: egy tigrist meghazudtoló mozdulattal vetette rá magát Jake-re, és a földhöz nyomta.
- Sirius, ne bántsd! Eleget kapott az élettől – hadarta Remus.
- Nem is akartam bántani – szólt teljes nyugodtsággal, aztán Jake-re fordította a tekintetét. – Na, ide figyelj, te kis taknyos. Nem érdekel, minek képzeled magad, azt sem, hogy kinek a fia vagy, de az én életem forog kockán. Ha neked nem sikerül, én is bukok, szóval ne játsszál. Ez már nem egy dajkamese, ez maga az élet, és fogadd el, hogy most belekevertünk egy fogadásba!
*
Szombat reggel gyors léptekkel iramodtam a vasútállomásra. Lily azt írta egy bagollyal, hogy hét órára itt lesz Londonban, és aztán csak áthoppanálunk a házunkhoz. Lehet, hogy kicsit felesleges megoldás, hogy két napot vagyunk együtt, de egyelőre elég. Majd szép lassan hozzászokunk, és ha vége lesz a sulinak, illetve lesz munkahelyünk is, akkor elkezdjük a mi saját kis családi életünket. Szép kis tervek tizennyolc évesen, igaz?
Leültem a váróteremben, és az órára pillantottam: hét óra két perc. Késik. Eszeveszett gyorsasággal múltak a percek, ahogy belegondoltam minden hülyeségbe, és már azon kaptam magam, hogy nyolc óra is elmúlt – ennyit a nők pontosságáról.
- Hello, Jamy!
- Jamy, a… – kezdtem volna a szitkozódást, mikor rájöttem, hogy Lily áll előttem. Az a Lily, akit a következő pillanatban gondolkodás nélkül magamhoz rántottam, és szorosan átöleltem.
- Te is hiányoztál! – nevetett fel.
- Tudom – vigyorogtam.
- Az egocentrikus éned két nap után sem hagyott alább?
- Anyám, milyen mondat volt ez?
- Haha! Fel sem fogtad, mi? – gúnyolódott.
- Hé! Az értelmi szintem megkérdőjelezése súlyos büntetéseket vonhat maga után… – Próbáltam komolyan elmondani, de a felénél már elmosolyodtam.
- Ú, Jamy, ez a betanult szöveg már durva! Ennyire nem kellett volna megerőltetned magad…
- Inkább add ide a csomagjaidat, és mesélj, mi újság veled! – Azzal elvettem a kezéből a cuccát, és elindultunk egy utcába, ahonnan biztonságosan hoppanálhattunk úgy, hogy a muglik nyugalmát nem zavartuk meg.
- Hát, Glasgow csodálatos! – kezdte az áradozást. – Egyszer el kell jönnötök, hogy szétnézzetek! Kate bátyja is annyi mindent megmutatott…
Felhúztam a szemöldököm, és inkább nem szóltam közbe, hogy mégis mi mindent.
- Tudod, David orvos, és ő is ott lakik! – újságolta csillogó szemekkel.
- Hű, de jó lehet! – próbáltam mutatni, hogy mennyire „örülök” Davidnek, de egyáltalán nem így volt. Sajnos, ezt Lily is megérezte, de mielőtt még válaszolhatott volna, hoppanáltam.
Godric’s Hollowban már békésen sütött a nap, és az emberek épp a bevásárlásból tartottak hazafelé. Néhány gyerek kint rugdosott egy labdát – és ha Mugliismereten szerzett képességeim nem csaltak, ezek fociztak –, mi pedig mosolyogva léptünk be a kapun. Az udvarunkban itt-ott levelek pihentek, és a fű is jócskán megnőtt, de ügyet sem vetve erre az apróságra, beengedtem magam előtt Lilyt.
Az előszobában lepakoltam a táskáit, és ez után eléje léptem, majd megcsókoltam. Végigsimítottam a hátán, és éreztem, hogy picit megremegett.
- Végre itthon, kettesben, és egész hétvégén csak lazulunk, rosszalkodunk, eszünk, aztán mindez elölről!
Lily felnevetett egy pillanatra, aztán elkomorodott.
- Öhm, elfelejtettem szólni, hogy ma este vendégeink lesznek – mondta, miközben épp a blúzától szabadítottam volna meg, de mikor ezt meghallottam, azon nyomban megállt a kezem. Ahogy Frank mondaná, igencsak bajszagot éreztem…
-… igen? És erről én miért nem tudok? – Igazából arra tippeltem, hogy a Tekergők, Frank, és a csajok jönnek, de az a rossz érzés belül nem ezt súgta.
- Most akarom mondani. Kate és David itt vacsoráznak…
Fújtattam egyet. Nem tudtam eldönteni, hogy visszaordítsak, vagy elkezdjek vele ellenkezni. Viszont ezek helyett inkább komolyan ránéztem, majd szó nélkül felmentem az emeletre.
- Most mi van? – jött be utánam a közös szobánkba.
- Netán Daviden kívül van más mondanivalód is? Vagy költözzek át egy másik szobába, hogy itt mutasson neked még valamit?!
A keze csattant az arcomon, majd azon nyomban ijedten kapta a szájához.
- Jaj, James, ne haragudj! Nem akartam!
- Most már mindegy. Elmegyek, levágom a füvet, te meg inkább készülődj estére. Gondolom, azt szeretnéd, hogy a vendégek maximálisan elégedettek legyenek – válaszoltam picit megtörten és sértetten, aztán sietősen lerobogtam a lépcsőn, végül megkerestem egy fűnyírót.
Igaz, hogy egy mozdulattal eltűntethettem volna a felesleges füvet, de egyrészt fent hagytam a pálcámat, másrészt meg mit kezdenék magammal? Mire előszedtem ezt a mugliszerkentyűt, addigra Lily is megjelent épp csak annyira, hogy közölje, elmegy vásárolni. Bólintottam, majd belevágtam a nagy munkába.
Közel egy órával később, mikor még csak a felénél tartottam, megérkezett a jól megpakolt Lily. Kihasználva az alkalmat szüneteltem addig, míg segítettem neki. Miután letettük az asztalra az újonnan vásárolt kaját, és indultam volna vissza a fűnyíróval szenvedni, Lily elállta az utat előttem. Érdeklődve ránéztem, mikor hirtelen átölelt.
- Te féltékeny kisfiú… – suttogta, és én is szorosan átöleltem. – Ne haragudj a pofonért, csak rosszul esett, amit a fejemhez vágtál.
- Nekem is, mégsem ütöttelek meg – nyújtottam rá a nyelvem.
- Még jó! Különben mérget vehetsz rá, hogy nem találkoztunk volna többet!
- Jó vicc. Tényleg kinéznéd belőlem, hogy megütlek? – néztem rá bociszemekkel, miközben az egyik székre ültem, és az ölembe húztam.
- Nem! – vágta rá gondolkodás nélkül, és hozzám bújt.
- De azért több pofont nem szeretnék a selymes pofimra – simítottam végig az arcomon.
- Ó, Mr. Tökély, bocsásson meg, hogy belapítottam az arcocskáját – nevetett az én szépségem, és épp kezdte kigombolni az ingem, de megfogtam a kezét.
- Az asszony megy főzni, és nincs rosszalkodás – kacsintottam rá.
- De dög vagy! – biggyesztette le az ajkait, amire adtam egy csókot.
- Na szia, mert én se leszek kész.
- Egy óra szünet? – dobta le magáról a blúzát, és hát ilyen kérésnek mégsem lehet ellenállni…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
