Az a három nap a békülés után már nem tűnt olyan hosszúnak se Lilynek, se nekem. Nem féltünk, hogy anyám kihasználja, nem is próbáltunk valami badarsággal kihúzni a gyufát; jó gyerekekként viselkedtünk. Előttük. A szobámban pedig… nos mondhatjuk úgyis, hogy jó szeretőkként.

A valóságban ugyanis mindketten be akartuk pótolni az a kis szünetet. Nem felejtettem el Danielt, néhány alkalommal fel is hoztam témának, de valahogy Lily mindig ügyesen elterelte. Győzködtem magam, hogy igenis félreértés volt, pedig néha tényleg akadtak kételyeim Lilyvel kapcsolatban. Azaz nem vele, hanem inkább azzal, amit mondott…

Szilveszter előtti napon békességben utaztunk vissza Glasgowba. Anya és Lily már puszipajtásként vált el egymástól, George bácsival és apával pedig mi csak vigyorogtunk a nagy aranyvér-mániás nőn. Lily most nem nyavalygott egész úton, hogy úristen, mi lesz az anyósával, hanem jókedve volt, és elég furcsán csillogott a szeme.

- Valami baj van? – kérdeztem, miközben végigdőltem az üléseken a kupéban.
- Semmi – vigyorgott, aztán felkelt, és közeledett.
- Lily… beteg vagy?
- Neeem, nincs semmi! – mondta ugyanazzal a vigyorral, aztán ráült a hasamra lóülésben és elkezdte kigombolni a kabátomat.
- Mit csinálsz? – érdeklődtem, és megtámasztottam magam a hátam mögött.
- Vonaton még úgyse csináltuk… - csókolt meg perverz mosollyal az arcán, és a jobb kezemmel meglendítettem a pálcámat, hogy az ajtó ne nyíljon ki váratlanul.

- Hogy te milyen perverz vagy… - suttogtam a fülébe, miközben szép lassan haladtunk végig az út mellett, aztán befordultunk egy kisutcába, hogy lerövidítsük az utat a házunkhoz.

De furcsa lesz visszatérni a közös házunkba. Igazából már az furcsa, hogy azok után, amik történtek - - azaz nem is történt semmi -, de mégis azt gondoltam, hogy soha nem térek már vissza ide, és most itt sétálok ezen az utcán Lilyvel egyenesen az otthonunkba tartva.

- Miért, nem szereted, ha perverz vagyok? – csókolt bele a nyakamba, és éreztem, hogy a hátamon bizsergés futott át.
- Jajaj, dehogyisnem…! – vigyorogtam kajánul, mire oldalba csípett. – Hé!
- Szeretlek – mosolyodott el.
- Én is – pusziltam meg, és ekkor már odaértünk a házhoz.

Különös érzés volt belépni azon az ajtón, ahol egykor még dühösen, csalódottan és megalázottan rohantam ki, és most itt állok, előttem pedig Lily szemléli mosolyogva a szobákat, beszippantja az ismerős otthon-illatot, a mi otthonunkét, és aztán boldogan karjaimba vetette magát.

- Mitől ez a nagy jókedv? – kérdeztem.
- Örülök neked.

Vegyes gondolatok kereszttüzében fogtam át a derekát, majd hirtelen a karjaimba kaptam törékeny testét, és egyenesen a hálószobánk felé vettem az irányt.

- Hé, mit csinálsz? – nevetett fel Lily, miközben berúgtam az ajtót.
- Fel kell avatnunk az ágyat – vigyorogtam kajánul. – Újra.

Pislogva kezdtem ébredezni, mikor egy mosollyal találtam szemben magam. Lily könyökölt mellettem, arcán huncut mosoly leplezetlenül tájékoztatta a külvilágot a hangulatáról, miszerint ő igenis boldog.
- Mit vigyorogsz ennyire? – kíváncsiskodtam.
- A szex boldogsághormonokat szabadít fel… - vonta meg a vállát nevetve.
- Haha. Nem a tudományos része érdekel, szívem – simítottam ki a haját az arca elől.
- Jól van, na! – dőlt le rám, és behunyt szemmel bújt hozzám. – Csak jó érzés minden percben rájönni, hogy mennyire szeretlek… - kaptam meg végre az igazi választ, ami elégedettséggel töltötte meg a szívem.
- Szeretlek, Lily.

Néhány óra múlva is ugyanazzal a vidámsággal feküdtünk az ágyon – mint akiknek az égvilágon semmi dolguk nem akadt volna… De persze ez egy cseppet sem volt igaz, mivel várt ránk a padló, a polcok, az ablakok és egyebek portalanítása – amit majd egyszer megoldunk egy ügyes varázslattal.

Azonban mit sem törődve ezekkel a „semmiségekkel” beszélgettünk, mikor feljött a szilveszter, mint nagyon izgalmas téma.

- Basszus, ne haragudj, elfelejtettem mondani… - csaptam a homlokomra. - Egyik osztálytársunk szervezi, és mivel a családjuk elég… hm… gazdag, ezért a kúriájukban tartanak egy bált.
- Érdekesnek hangzik… - fintorodott el. – Szóval töltsem a szilvesztert egy csapat dúsgazdag aranyvérmániás aurorifjonccal? – foglalta össze nagyjából azt, amire számíthatott.
- Dehogy! Oké, aurorifjoncok lesznek, az biztos, de nem mindenki gazdag! Meg különben is, szerinted el akarnék menni ÉN egy mugligyűlölő otthonába? – Hatásszünetet tartottam, és ezzel tudtam, hogy megnyertem a kegyeit. – Na látod.
- Jó-jó – adta be a derekát. – Alice ott lesz, igaz? – Bólintottam. – Remek, akkor már csak valami ruhát kellene szerezni…

Az év utolsó napján körülbelül hétkor érkeztünk meg a londoni lakásunkba, ahol a fiúk már szmokingban álltak. Mi is gyorsan felöltöztünk – már amennyire egy nőtől tellett a gyorsaság -, aztán az előszobában gyülekeztünk. Frank Alice oldalán feszített, én épp kapartam fel az államat a padlóról, és próbáltam nem minden második percben Lilyre nézni – ami nem nagyon ment -, mikor Remus és Nicole is megjelent.

- Sirius, te kit viszel magaddal? – kérdezte Frank, mire kapott Alice-tól egy szúrós pillantást.
- Hopplá, ő még nem érkezett meg…? Valahogy sose volt az erőssége a pontosság… - válaszolta Sirius, és mindannyian furcsán pillantottunk rá, ugyanis ezt úgy jelentette ki, mint aki már ezer éve ismerné az illetőt. Lehet, hogy Sirius tényleg talált valakit…?

Az ajtó néhány szempillantással később kivágódott, és Jake jelent meg. Igen, Jake Dertlof személyesen, méghozzá szmokingban.

- Na végre! – kiáltott Sirius, az én állam pedig újra a padlón landolt…

Már-már a házigazda kúriájánál voltunk, miközben én még mindig kétkedve lestem Sirius újdonsült párjára. Sirius persze nyugodtan magyarázta neki az etikett-szabályokat – bár az én fejemben megfordult párszor, hogy ő sincs tisztában velük. De sebaj. A fő az, hogy mi nem tudtuk eldönteni, hogy mi a fene ütött Siriusba. Abban biztos voltam, hogy nem tért át a másik nemhez, ugyanis Ő SIRIUS BALCK… Na nehogy már összekösse a bajuszát – vagy valami mását – egy fiúval. Nem, nem. Lehetetlen. Előbb szeretek ki Lilyből, mint hogy Tapmancs buzi legyen!

Végiggondolva az egészet, Siriushoz fordultam, és kértem, hogy adjon nekem egy kis magyarázatot.
- Maybelék azt mondták, hozzunk partnert – válaszolta, de én továbbra is úgy néztem rá, mint aki most jött a Marsról. – Jaj, Ágas, légy szíves! Jake nem OLYAN partnerem, mint amire te gondolsz. Egyszerűen csak elhoztam, hogy megtanuljon viselkedni. Csajt meg majd itt felszedek… - vonta meg a vállát, és Lily finoman köhécselni kezdett. – Evans, ne színészkedj nekem…
- Nem színészkedek, Black…
- De, igen!
- Kussoljatok már – emeltem fel a hangom. Az nélkül is tiszta ideg vagyok, hogy a legjobb barátomnak elment az esze, nem kell, hogy még a nőmnek is nekiessen!

Mindketten megszeppentek, Alice és Frank előttünk turbékoltak, Remus és Nicole hátunk mögött folytatták azt, amit… Jake meg a tanultakat ismételte mellettünk. Így csak az ő motyogását hallgathattuk, mikor megérkeztünk a nagy vaskapu elé, ahol egy házimanó ácsorgott.

- Purty jó estét kíván a hölgyeknek – hajolt meg a lányok felé -, és az uraknak is.
- Jó estét, Purty – viszonoztuk a köszönést, mire látványosan meglepődött. Úgy néz ki, feléjük se szokás köszönni a házimanóknak…

Egy másik házimanó bekísért minket a kastélyba. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy egy szót se szólt, csak ment, ment és ment. Lily odasúgta nekem, hogy mi van, ha bántalmazták, és megnémult, de leintettem. Lehet, hogy csak nem szeret idegenekkel beszélni… vagy újonc, vagy bánom is én. Igazából nem ez volt a legnagyobb bajom.

Sokkal inkább az a lány, aki megjelent az ajtóban Maybel mögött.

Ugyanis ez a bizonyos nőszemély Klaudia volt…

Lily végigfutatta tekintetét rajtam, és Klaudián is, miközben mi fiúk kezet csókoltunk a hölgyeknek. Klaudia szemében valami kiolvashatatlan fény lobbant, és tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent. Márpedig én nem akartam, hogy szilveszter estéjén Lily és köztem legyen bármiféle félreértés…főleg nem Klaudia miatt!

Ezután bevezettek minket a terembe, és az ismerősökhöz odamentünk, majd bemutattuk partnerünket. Láttam, hogy Lilyn megakadt néhány szem, de próbáltam nem féltékeny lenni, hanem inkább büszke férfi… mégiscsak az enyém a világ legszebb nője!

A háttérben játszott egy zenekar, amit ekkor leintett Maybel, és pohárköszöntőt mondott, miközben a házimanók mindenkinek vittek egy-egy pohár pezsgőt.

A vendégek közt megpillantottam Malfoy hajkoronáját, amihez társult a megszokott ravasz tekintet. Lily látta, hogy mit vettem észre, és azt mondta, hogy később beszél a mellette álló Narcissa Blackkel.

- Hagyd, Lily. Sirius se díjazná, ha egyik rokonával beszélgetnél…
- Különösebben nem érdekel, mit díjazna Black és mit nem.
- És persze a Rend sem – tettem hozzá, és láthatólag megfontolta, amit mondtam. – Maradjunk láthatatlanok, ne keveredjünk bajba. Simán megfigyelők leszünk most, és inkább szórakozunk az év utolsó napján – nyújtottam a karom jelezvén, hogy táncoljunk egyet, mire mosolyogva belém karolt.
- Nem tudom, mióta lettél ilyen megfontolt… - kezdte, miközben pördítettem egyet rajta. – De tetszik – mosolyodott el.
- Ennek örülök, kisasszony – vigyorodtam el, és ezután már csak a tánccal foglalkoztunk.

Jobban mondva én megfigyelést tartottam úgy, hogy néha oldalra pillantottam, és többször is elkaptam Klaudia tekintetét, akinek az arcán diadalmas vigyor ült. Nem tetszett nekem, nagyon nem. Inkább megkerestem Siriust, aki egy lányt hívott táncra; Remus és Nicole az asztalnál csevegtek, Frank és Alice szokásukhoz híven egymás szájához voltak tapadva, és ha most Adavák repülnének száz felől, ők akkor is ebben a pózban lennének…

- Amúgy nem értem Blacket – szólt Lily váratlanul, és azt a lányt méregette, akivel Sirius táncra perdült.
- Nem várhatjuk el tőle, hogy remeteként élje le az életét azért, mert Kate meghalt. Tizennyolc éves.
- Jó, de…
- Nincs de, Lily. Amúgy is vannak bizonyos szükségletei… - nyújtottam ki a nyelvem. – Egy éjszakás kalandokba pedig nem fog belehalni.
- Nem tetszik a stílusa…
- Nem is kell, hogy tetsszen. Elég, ha én tetszek – húztam magamhoz kicsit sértetten, és megcsókoltam, ő pedig vigyorogva vette tudomásul a duzzogásomat.

Az est további részében próbáltam nem Klaudiára nézni, és persze Lilyt sem magára hagyni. Azonban az utóbbi nem sikerült, mivel Sirius elhúzott a fontos mondanivalója miatt – ami természetesen lényegtelen volt. Klaudia meg ugyebár erre várt, és lecsapott Lilyre, aki gyanútlanul hallgatta végig, és mire én odaértem volna, már túl késő volt; Lily sértetten vonult ki a kertbe, Klaudia elégedett mosolyából ítélve, megkapta, amire vágyott.

Sietve szedtem lépteimet Lily után, aki már kint fagyoskodott, hála a csípős szélnek.
- Lily, várj már! – rohantam utána, de persze süket fülekre találtam.
- Nem érdekelsz, James, menj vissza a flancos particskádra, a Klaudiácskádhoz, és élvezzétek a pezsgőket.
- Lily! – kaptam el a karját, miközben győzködtem magam, hogy ne adjam fel.
- Hagyjál… - tört meg véglegesen, és sírni kezdett.

Magamhoz húztam, és próbáltam nyugtatgatni, és persze magyarázkodni. Nem is tudom, mi lett volna akkor, ha Sirius nincs…
- Megcsaltál, James… megdugtad azt a hülye kurvát! – csattant fel, és el akart tolni magától, de nem hagytam. Tudtam, hogy Klaudia túljátszotta a szerepét, de azt nem gondoltam volna, hogy ekkorát hazudik.
- Csss, hallgass már végig! Klaudia hazudott… nem csaltalak meg. Ez az igazság. Oké, bevallom, csók volt, de más nem. Hogy idézzem a szavaidat, nem dugtam meg. Igazából az volt, hogy… – idegesen túrtam a hajamban, és láttam, hogy érdeklődve emelte fel a fejét.
- Hogy? – türelmetlenkedett.
- Hogy annyira berúgtam, hogy azt hittem, te vagy. A zöld szem, és a vörös haj jutott el igazán a tudatomig…

Láttam a szemén, hogy megenyhült és nem haragszik, a háttérben pedig hallottam a visszaszámlálást, hogy mindjárt vége az évnek.

- Akkor most tiszta lappal kezdhetünk mindent? – szorítottam magamhoz, és elmosolyodtam.
- Kilenc… nyolc… hét…
- Igen.
- Öt… négy…
- Szeretlek, Lily Evans, mindig szeretni foglak…
- Kettő… egy…
- Én is téged, James…
- B.Ú.É.K!

A testünk és az ajkunk egyszerre fonódott össze, és innentől kezdve biztosak voltunk, hogy most már senki és semmi nem állhat közénk, mert mostantól a mi kapcsolatunknak is az alappillére a bizalom…