::Testvérlelkek:: ~ Betty és Sophie oldala ^^
 
Pályázat
Szeretnéd, ha még lenne pályázat?

Igen, nekem ez is nagyon tetszett! (22 / 45%)
Igen, csak egy kicsit vidámabb téma legyen. (12 / 24%)
Nekem mind1. (15 / 31%)

Szavazatok száma: 49

Létrehozás időpontja:
2009-12-05 21:42:11

Szavazás lezárva:
2011-07-06 14:43:38


Lezárt szavazások
 
 
 
 
 
 



Egy kis Életjel Bettytől: KATT


Sophie képei - A Tedd, amit tenned kell szekcióban 3 db új háttérkép azoknak, akik még mindig betévednek ide. Köszönjük! (L)

 
Ne másolj semmit az oldalról engedély nélkül!
 

Az őrülteké a világ! - Tedd, amit tenned kell (by Sophie)

 
Indulás: 2007-01-08
 
 

A Harry Potter fanfictionök szereplői J. K. Rowling fantáziájának gyümölcsei. Épp ezért minden jog az övé és a Warner Brosé, nekünk a ficek megírásából semmiféle anyagi hasznunk nem származik.

Viszont!

Az összes többi történet (ami értelemszerűen nem fanfiction) a miénk. Ha erre téved egy könyvkiadó-tulajdonos, tárt karokkal várjuk! ^^


Kérjük semmit ne másolj le az oldalról!

 
Tedd, amit tenned kell
Tedd, amit tenned kell : Szembesítés II.

Szembesítés II.

  2009.10.07. 20:39


 David


 >>Megértem.<< Ó, dehogy érted meg! Mekkora szerencséd van, hogy nem érted! De bár, bár… 
Egy percre azt kívántam, bár ő is átélné mindezt, hogy megoszthassam valakivel… Kegyetlen kívánság. Bebeszéltem magamnak, hogy nem gondoltam komolyan, pedig ez is hazugság volt. Igenis, abban a múló pillanatban nagyon is komolyan gondoltam.”

6. fejezet – Mese a három testvérről

 

/Ha elkövetsz valami szörnyűséget egy embertársad ellen – legyen az bármilyen gonosz, romlott és eltévelyedett -, előbb-utóbb bűnhődnöd kell érte, hiszen nincs annál rosszabb, mint amikor rosszra rosszal felelsz. Tudom, hogy senki nem volt melletted azokban az években, mikor ezt meg kellett volna tanulnod, de őszintén… mentség ez? A megbocsátást nem lehet tanulni, veled születik, és akármilyen mocsokban, akármilyen gyorsan is nősz fel, ott kell szunnyadnia legalább a lelked mélyén egész életedben, hogy a megfelelő pillanatban felbukkanhasson. 
A mugli igazságszolgáltatásnak része a szembesítés – ez egy helyzet, egy illanó másodperc, összevillanó tekintetek kusza kapcsolata csupán, mégis, a legtöbb esetben alkalmazzák, hogy a valóság birtokába juthassanak. Szembesítéskor azt az embert tuszkolják eléd, akivel rosszat tettél, vagy aki veled tett rosszat, hogy egyetlen utolsó találkozásban a felszínre küszködhesd a benned felgyülemlett mocskot. 
Persze nem csak ijesztő, hivatalos eljárás lehet, egész egyszerűen azt is jelentheti: késő, eljött a perc, amikor szembe kell nézned a dolgokkal, mert azok már az ajtóban állnak, roggyanó térdeiden kopogtatnak
. 

Amikor megérinted azt, akit bántottál. …

Annyiféleképpen megbánthatunk valakit… Szándékosan, véletlenül, jóhiszeműségből, csak azért, mert a javát akarjuk – kismillió lehetőségünk van arra, hogy fájdalmat okozzunk, éppen azért, mert nem vagyunk tökéletesek. Milliárdnyi fegyver van az emberek méltatlan kezében, mégsem ez a szomorú, hanem az, hogy a többség úgy gondolja, ennek csupán töredéke azon dolgok összessége, amivel boldogságot hozunk mások életébe, amivel mosolyt csalunk az arcukra - egyszóval azok a tettek, amikért szeretünk, és amikért szeretnek minket.

Töredéke? Mégis mennyi? A fele, negyede, harmada? Miért?

Nincs igazuk. Fény nélkül nincs sötétség; ahány gonoszság van a világon, annyi szeretet surran megannyi szívbe.

Mindig van mit megbocsátani, de mindig meg lehet, és meg is kell. Mindannyiunknak kijár egy esély, hogy jóvátehessük a hibáinkat, még akkor is, ha azok úgy sikoltanak messziről, mint a kőbe vésett örökkévalóság.

Olyan könnyű ezt kimondani… Cselekedni százszor, ezerszer nehezebb, mégis megbocsátottam neked. Mert vannak helyzetek, amikor…

Amikor muszáj elfogadnod, tudnod, akarnod, érezned, látnod, hallanod, ízlelned, tenned – tenned, amit tenned kell.

Hát ezért. Érted./

 

- Vegye le rólam a kezét!
- Sajnálom, én csak azt hittem…
- Köszönöm, attól még, hogy sírok, át tudok lépni egy két centis küszöböt, Mr Doge!

 Semmi sem volt a helyén ezen a rémálomszerű reggelen. Georgiana hangja a dühtől legalább egy oktávot emelkedett, sivítva döfte át a gyász és az elmélkedés puha csendjét, pedig ha valakinek, hát neki nem így kellett volna siratnia a szüleit. Egyáltalán, a békés Thornton házaspárt egyenesen bűnnek tűnt ilyen hisztérikusan gyászolni, még akkor is, ha a saját lányuk tette

 Amint beviharzott a konyhába, már azt is megértettem, miért viselkedik a rá nem jellemző módon ilyen nyersen, elég volt egy óvatos pillantást vetnem eltorzult arcára. Georgianában akkora harag szabadult el, ami százak halálát okozhatta volna, ha pálcát tart a kezében.

 Egy másodpercre megfagyott a levegő; Nagyi arca fájdalmas fintorba rándult, hiszen megérezte a lányban tomboló vihart, én pedig amellett, hogy túlcsordult bennem a részvét, iszonyú kínban voltam, hogy mit mondjak neki, amivel minden tolakodás nélkül tudomására hozhatom ezt.
 Aztán egyik pillanatról a másikra már nem volt min gondolkodnom. Georgiana nagy zajjal lehuppant egy üres székre, helyére David sétált be, üres maszkkal az arca helyén, és belőlem felszínre tört az elmúlt órák lappangó rettegése. A bűntudat vörösre festett, de nem gyötrődtem tovább, hogy mit tegyek, mi lenne a helyes, nevetségesnek találtam a lehetőséget is, hogy a hűvös barát bőrébe bújva távolságot tartsak Davidtől, amikor láthatóan szüksége van egy szeretetteljes érintésre. Nem arra, hogy szerelmet valljak neki – mondtam magamnak, miközben ösztönösen felpattantam, hogy átöleljem -, csak arra, hogy úgy viselkedjem, mint egy barát. Mert az vagyok, a barátja, és ezt soha semmi sem változtatja meg.

 Ekkor Agatha suhant be az ajtón, és egy szó nélkül magához vonta Davidet, aki olyan szorosan ölelte vissza, mintha az élete múlt volna rajta. Döbbenten meredtem az Elphias Doge nyomában utolsóként belépő Nagyapára, félig lehanyatló kezembe Benjamin, David öccse csomagolta be rohamos hirtelenséggel magát.  „David üzent, hogy hozzam el a barátnőjét.” – tátogta Nagyapa.
Az ajkamba haraptam, hogy visszatartsam a sértettség könnyeit. Használt, régi plüssmackó voltam, akit félredobtak egy csillogó kisautó miatt. Agatha, csillogó? – Caitlin, ha lehet, még megbántottabb volt.   

 Benjy a nyakamba bújva zokogott engesztelhetetlenül, a fájdalmában sehol sem találtam a felvágós, vagány tizenhárom éves griffendélest, aki pár napja még küldetésének tekintette, hogy a Roxfort összes csinos lányának bókoljon egy kicsit.  Csak egy kisfiú volt, akinek ez volt az első napja az oviban, és nem tudta, mihez kezdjen az anyukája nélkül.

 Ha Davidnek Agatha kell, ha ő az egyetlen, aki segíthet neki átvészelni mindezt, akkor így a legjobb – gondoltam Benjyt ringatva. – Éveken át szinte kisajátítottam a szeretetét, hadd döntsön róla most már ő maga. Semmi jogom, hogy még a gyászára is rátegyem a mocskos kezem.
Tisztában voltam vele, hogy mindkettőnknek jobb ez így, de ettől függetlenül vérzett a szívem, hogy nem tehetek érte semmit. Még bűnösebbnek éreztem tőle magam.

 Elphias zavart motyogás után elsietett a bánattól és dühtől súlyos levegőből, tompa pukkanás jelezte, hogy a kertbe érve dehoppanált. A fojtott hangra Georgiana felkapta a fejét; elszabadult az ő egyszemélyes pokla.
- Dumbledore nem tolja ide a pofáját? – sziszegte nagyszüleim közt pattogtatva jeges, sírástól piros tekintetét.
- Moderáld magad Georgie, a történtek nem jogosítanak fel arra, hogy tiszteletlenül beszélj. – Nem voltam benne biztos, hogy Nagyi a megfelelő hangot ütötte meg a lánnyal szemben, hiszen ránézésre csak olajat öntött a tűzre.
- Akkor mire jogosít fel? – süvöltötte Georgiana. – Csendes mélázásra egy vadidegen házban?
- Számtalanszor jártál már itt, és minket is jól ismersz, nem kell kellemetlenül érezned magad amiatt, hogy jelenleg itt a legbiztonságosabb nektek.
- Amint lehet, hazamegyünk – előzte meg nővére válaszát David. Rekedt volt, és rémisztően halkan beszélt, muszáj volt felé néznem, hogy lássam, még nem adta fel a lelke. Nem figyelt rám, mereven a padlóra meredt, könnyeit felitta Agatha kócos, egérszürke haja.
- Hová mennétek? Nem ringathatjátok magatokat naiv ábrándokba! – Nagyapa elszántan csapott a pultra az öklével; éppen olyan elhivatott volt, mint amikor előző este – hihetetlenül távolról jött az emlék – engem győzködött a veszélyről. – Számotokra a mai naptól csak házak vannak szerte Európában, amik a tulajdonotokban vannak ugyan, de csupán újabb rejtekhelyek a rohadék halálfalók számára, akik mindennél jobban örülnének, ha a karjaikba sétálnátok. Csapdák, nem otthonok, ezt jól jegyezzétek meg.

 Benjy egy rövid időre abbahagyta a sírást, annyira ledöbbent. A hallottakkal nem számolt, most ébredt csak rá, hogy az égvilágon mindenét elvesztette a testvérein kívül, és őket is csak a vakszerencsének köszönheti.
David leforrázva hallgatott, nővére viszont erőt nyert az általános szótlanságból.
- Na és miért is történt velünk mindez? Mert beléptünk Dumbledore idióta Rendjébe! Merje ez után bármelyikük azt mondani nekem, hogy ez nem az ő hibája!0
- Meséld el, min mentetek keresztül, és ha igazad van, nem fogok mentegetőzni. Azt sem engedem majd, hogy a jelenlevők közül bárki a védelmébe vegyen.

 Dumbledore az ajtókeretnek támaszkodva állt, félhold alakú szemüvege mögül szokatlanul komor pillantással fürkészte Georgianát, akinek hirtelen mindenben igazat adtam. Megérkezett a bábmester, hogy nevetséges, oda nem illő külseje, és a bennem fellobbanó gyűlölet betetőzze a varázsvilág e kis szegletének groteszk karácsonyát.

~o~

 

 A történteket talán éppen olyan borzasztó volt végighallgatni, mint átélni; akkor és ott, Georgianáék szájából biztosan.

 A kezem elzsibbadt Benjy monoton simogatásától, mégis elég erőt éreztem magamba ahhoz, hogy orrba vágjam a sziklaszilárd tekintélyű Dumbeldore-t. Egyesével kifaggatta mindhárom Thornton-gyereket; a jelenlétünkben, még csak nem is diszkrét magányban. Dühös tekintetemre halkan azt felelte, jobb, ha túlesnek rajta, de nem értettem, és tehetetlenül vergődtem, mialatt Davidék majd’ belehaltak abba, hogy újra meg újra vissza kellett emlékezniük a szüleik halálára. Addigi életem legszörnyűbb órái voltak azok; sokszor le kellett hunynom a szemem, hogy ne lássam gyötrelemtől eltorzult arcukat a verőfényes konyhában. Szinte széttépett, hogy nem tehetek semmit a kíméletlen kérdezősködés ellen.

 Mire az igazgató úgy ítélte, elegendő mennyiségű információt gyűjtött, összeállt a kép, és egészen estig egyetlen könnycseppet sem tudtunk ejteni, hiszen egyikünknek sem maradt. Kivétel nélkül mindannyiunkban felgyülemlett az alaktalan, névtelen üresség, ami minden mást kiszorított a fejünkből, én pedig rettentő nehezen ismertem el, de muszáj volt: Dumbledore helyesen döntött, mikor várakozás nélkül kihallgatta őket. Vonakodva bár, de azt is beláttam, hogy méltán tartják bölcs embernek, okosabbnak talán mindenki másnál.

 Ettől persze még nem kedveltem.

  Már majdnem dél volt, amikor Dumbledore végre elhagyta a házat, lobogó úti köpenye nyomán újabb védőbűbájok parázslottak fel. Nagyi még zsibbadt hangulata ellenére is marasztalta régi tanárát, de én hálát adtam, hogy nem kellemetlenkedik tovább a jelenlétével. Az a rengeteg feldolgozandó dolog így is mintha röntgenszemének sugarába taszított volna minket.

 David szülei véletlenek abszurd egymásutánjai miatt vesztették el az életüket, és ezt hallva legszívesebben a falat kaparva ordítottam volna.
Voldemort egyelőre csupán sejti, hogy létezik a Főnix Rendje, így csak a sötétben tapogatózva lövöldözi átkait a lehetséges tagokra. Vincent Thornton túl kirívó lehetőség volt, mert egyrészt Dumbledore lelkes minisztériumi támogatója, másrészt a lánya kiterjedt finnországi kapcsolatokkal bír, és ezt, mivel az aranyvérű elit teljes jogú tagja, nem is rejtheti véka alá. A Sötét Nagyúr kereste az alkalmat, amikor a finnekkel élő Georgianát a szüleivel együtt találja, és a karácsony, a Minisztériumban beharangozott utazás sötét mosollyal kínálta fel magát a varázslónak.
Davidék véletlenül lekésték a zsupszkulcsukat, és mire az édesapja újat készíthetett volna, már körbevették őket a halálfalók, akik véletlenül pont a megfelelő utazási csomópontba* hoppanáltak (aznap három is elérhetővé tette Finnországot).
Természetesen feltették a rettegett kérdést, de Georgiana támadása egyértelmű nemleges válasz volt, így nem könyörögtek tovább. A gyerekek csak édesanyjuk lélekjelenlétének, és a Rend gyors reagálásának köszönhették, hogy megmenekültek a fizikai haláltól. Lelkileg mind a padlóra kerültek.

 Az igazgató távozása után sokáig semmi sem történt, csak a sírástól kapkodóvá gyorsult lélegzetünk törte meg a csendet. Valamelyest javult ez a pokoli helyzet, ahogy Shirleyék befutottak a szokásos ünnepi ebédre – amire természetesen már senki sem gondolt, még ők sem.  Jeges rémülettel töltött el, hogy Tara és Sebastian aktív Rend-tagok, azonban különös megnyugvással fogadtam, hogy ez pont annyira meglepi és letaglózza Shirleyt is, mint ahogyan engem.

 A háború végleg levetette hangzatos álcáját, s olyan közel jött a családunkhoz, hogy kézzel fogható jeleit megérinthettük volna, ha Agatha nem képzett volna élő akadályt, hogy megvédje tőlünk.

 Davidre rájár a rúd – Szomorú mosollyal intettem barátnőmnek. -, valaki mindig zsarnokoskodik felette.
- Túl sokan vagyunk, megmutatom a szobátokat, mielőtt ennénk valamit. – Tara néni furcsamód egyszerre tűnt józan kívülállónak, és velünk szenvedő bennfentesnek. – Anyám kviddicscsapatnyi gyerekre tervezte a házat, úgyhogy szinte mindenkinek jut egy külön zug, Gyertek.
Átkarolta Georgiana vállát, és kivezette a zsúfolt konyhából. Agatha hűen követte, maga után vonva Davidet is, én pedig akaratom ellenére velük mentem, mert Benjy nem volt hajlandó elengedni a kezem.

*

 Az ágyamon hasaltam, és élveztem, hogy a napsütötte magányban lehullik rólam a gyászos kábulat. Csak a szabad, önfeledt levegővételre koncentráltam még akkor is, amikor Shirley belépett a szobámba.
- Agatha ragaszkodott hozzá, hogy Daviddel osztozzon az egyik vendégszobán – közölte fújtatva, miközben magzatpózba gömbölyödött mellettem. – Úgyhogy Benjy alszik Georgianával, én meg átcuccolok hozzád, ahogy szoktam.
- Jó.
- Annyira szörnyű ez az egész… Úgy érzem, megfulladok attól, hogy Agatha miatt még csak rá sem pillanthatok Davidre, nem hogy segítsek neki! Nem szabadna itt lennie, semmi szükség rá.
- David akarta, hogy jöjjön - vetettem ellen csendesen.
- Nem, nem akarta. Amikor megkérte Dumbledore-t, hogy üzenjen Nagyapának, azt mondta „Kicsimet… hozza ide Kicsimet…”, az öreg pedig ezt adta tovább Nagyapának, hozzátéve, hogy nyilván Greymore-ra céloz. De szerintem teljesen félreértették, biztos vagyok benne, hogy rád értette, te vagy az egyetlen, akit valaha is így szólított. Agatha a „drágája”, mert minden, csak nem kicsi. De hát annál nagyobb kihívás lenne vízbe fojtani – tette hozzá sötéten.
- Most már örül neki, nem? Agathának… - Túl összezavarodott és döbbent voltam ahhoz, hogy ellenkezzek.
- Med, David még most sincs egészen magánál – csóválta meg a fejét aggódva. – De hidd el, amint túl lesz az első sokkon, keresni fog téged.
Az alsó ajkamba haraptam, úgy álltam határozott pillantását. Szükségem volt a tanácsaira, tudnia kellett, mennyire félek az önzőségem következményeitől, mennyire megijeszt, hogy én jutottam elsőként David eszébe, mikor szüksége volt valakire.

 Magamhoz öleltem az otthonról elhozott díszpárnát, majd ülő helyzetbe tornáztam magam; Shirley ugyanígy tett.
- Bökd ki, mi bánt – nógatott kedvesen.
- Shirley, én nem vagyok szerelmes Davidbe. – Mindenféle mellékzönge nélkül közöltem vele, de a bűntudat és az önutálat belém mart, arcom vörös lett a szégyentől.
- Tudom.
- Tarától? – Pletykás népség.
- Nem, dehogyis… Hé, neki mondtad el először? – ocsúdott fel érdektelen töprengéséből. Bejelentésem, úgy tűnik, nem volt számára hírértékű, és a mai események sosem alvó érdeklődésére is rányomták a bélyegüket, most viszont kissé megbántottnak tűnt. – Nem hittem, hogy egyszer még féltékenynek kell lennem a saját anyámra.
- De hát… ha nem tőle… akkor honnan a csudából tudhatnád?
- Jaj, Med, egyszerűen csak tudom, hogy másba vagy belezúgva, de fülig. – Halványan rám mosolygott.
- Mégis kibe? – Képtelen voltam elhelyezni a dolgot, semmit sem értettem. Még csak nem is gondoltam úgy másik fiúra, mióta kipécéztem magamnak Davidet.
Kivéve persze azt a kis botlást tavaly - kuncogott kajánul Caity hangja.
Kezdeti vörösségem pirulássá szelídült.
Neki a nevét sem tudom – tromfoltam le, és elhessegettem a fejembe toluló képeket.
- Nem mondom meg, az ilyesmire magadnak kell rájönnöd.
- Shirley…! Ötletem sincs, hogy kire…
- Majd lesz, ha eljön az ideje – zárta le a témát.
- Hát jó. – Kelletlenül ennyiben hagytam a rejtélyt. Shirley megingathatatlan jellem.  – De ha tudtad, hogy nem szeretem Davidet, akkor miért nem állítottál le? Miért nem szembesítettél mindezzel, amikor még nem volt késő? – Ismét úgy éreztem, cserbenhagytak, éppúgy, mint amikor Nagyapa elárulta, hogy tud Flame halálfalóságáról.
- Azért, mert boldog voltál tőle – válaszolta ösztönösen csitítva. – Olyan apró kis dolgoknak örültél hihetetlen módon, például ha csak rád mosolygott…! Nem mondom, hogy kiegyensúlyozott voltál, mert ha David búskomor volt, te is az lettél minden átmenet nélkül, de az idő nagy részében szertelenül vidám voltál. Egy rakás ember akkortájt kedvelt meg téged úgy igazán; James, Remus, a hollóhátas banda… Azelőtt is jóban voltak veled, de amikor ilyen kis bolondosan komollyá váltál, már kifejezetten a barátaid akartak lenni. Népszerű lettél a házadon belül, mindenkihez volt egy-két kedves szavad, és vica versa. Bevallom, mindaddig még szórakoztató is volt a David iránti vélt rajongásod, amíg el nem kezdett durvulni a helyzet, gondolok itt a veszekedésekre. Attól fogva már nem babra ment a játék, de közbeavatkozni is késő volt.
- Értem…
- Várj, még nem fejeztem be – fészkelődött izgatottan. – Van ezzel az egésszel kapcsolatban egy elméletem is…. de… most csak annyit kötök az orrodra, hogy ez a ballépés sorsszerű volt, és időt nyertél vele. Ha majd megtalálod, akit kell, beavatlak a többibe is, cserkészbecsszó.
- Szavadon foglak, te állandóan tudsz újat mutatni. – A kezembe temettem az arcom. Ez a sok „lehetett volna” valahogy mindig beférkőzik az életembe. Dumbledore megakadályozhatta volna, hogy Rabastan bántson, Shirley pedig azt, hogy én okozzak fájdalmat Davidnek…
- Hé, álljon meg a menet… neked… neked lelkiismeret-furdalásod van? – Shirley letépte a szememről a tenyeremet, egészen közel hajolt hozzám. – Ébresztő, hiszen nem te tehetsz róla!
- Szép is lenne, ha nem én lennék a hibás – motyogtam a takarómat bámulva.
- Ne csináld már ezt a cirkuszt, David kezdte az egészet!
- Mi? – kaptam fel a fejem.
Elképedten meredt rám.
- Udvarolt neked, Med! Nem te kezdtél kacérkodni vele, ő próbált kitartóan behálózni téged. Neked pedig természetesen nem volt ellenedre, a fene tudja, miért nem, és elhitetted magaddal, hogy erre vágysz. 
- De hát én… - Görcsösen próbáltam felidézni azt az időszakot, a harmadik roxforti évünket. – Számba vettem az összes lehetséges jelöltet, undorító módon listát írtam a fejemben…
- Azt el is hiszem! Pontosan tudtad, hogy nem kell beleszeretni az első kissrácba, aki érezteti veled, hogy lány vagy, nem emlékszel? Jártál is próbaképpen azzal a hugrabugos sráccal… Ernie-nek hívják? De persze mégis csak David dugdosott virágokat a táskádba, egyértelmű, hogy őt találtad megfelelőnek.
- Tényleg… - vigyorodtam el. – Hogy is felejthettem el? Valahogy úgy rémlett, hogy ez csak az után volt, hogy kiszúrtam őt magamnak.
- Dehogy is! Pont azért választottad őt, mert ilyesmiket művelt. Addig eszünkbe sem jutott pasizni.
Felnevettem, majd megöleltem.
- Kicsit szenilis vagy, drága kuzin – mosolygott bele a hajamba. – Ez alig két éve történt.
- Jól van, na… Én komolyan azt hittem, hogy az én hibám ez a huzavona, teljesen belelovaltam magam az önvádba. – Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem; hirtelen annyira világos volt az egész, minden részlet a helyére került.
- Hajlamos vagy rá – dőlt hátra dolga végezetten. – De jegyezd meg, hogy ezt a játékot mindig ketten játsszák.
- Igenis, főnök – tisztelegtem. – Most már csak el kell mondanom neki, hogy vége a játéknak…

 Egy pillanat alatt kidurrant a buborék, mert a jelennel együtt visszakanyarodtunk a tényekhez is: háború, halál, szenvedés, és mindez körülöttünk, a napsárga falakon túl.
Épp időben komorodtunk el, az ajtón ugyanis David lépett be, Agatha nélkül, s attól fogva, hogy meglátott, nem eresztett a tekintete.

 Mindeddig nem hittem, hogy a kimondott szónak hatalma van, de ez a pár másodperc alig az elhatározás után túl gyanús volt ahhoz, hogy véletlenszerű legyen. Jelzésértékű volt; arra ösztökélt, hogy nagyon-nagyon záros határidőn belül tálaljak ki ennek a fiúnak, holott én nem akartam még ezzel is súlyosbítani az állapotát.
- Magatokra hagylak titeket – kászálódott fel Shirley.  – Megnézem, kell-e segíteni az ebédnél, teríteni vagy ilyesmi.
- Nem kell! – vágtam rá, készen a megfutamodásra.
- Ami azt illeti, jó lenne, Shirl – mondta David.
- Akkor menj – cincogtam ijedten. Megköszörültem a torkom.
- A történtek miatt ne legyél ilyen alázatos velem, Meredith, ha nem akarsz, nem kell beszélgetnünk – vont vállat a fiú. Túl van az első fájdalmán, súgta Shirley hangtalanul.
- Nem, tényleg beszélnünk kellene.
- Akkor én mentem is. – Shirley kifelé menet megszorította David karját, és egy másodpercre a vállának támasztotta a homlokát. – Sajnálom – suttogta.
 Sokkal lazábban, fesztelenebbül, természetesebben kezelte a részvétnyilvánítást, mint én. Irigyeltem érte.

 Az ajtó egy bátortalan nyikorgás után bezárult mögötte, én pedig hallottam magam, amint hellyel kínálom Davidet. Befészkelte magát a Shirley után maradt mélyedésbe, ami túl közel volt hozzám, és túl nagy előnyt jelentett neki, ha tartani akarta a fennálló szemkontaktust. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, főleg, hogy ő láthatóan nem szándékozott megszólalni, megelégedett azzal, hogy kitartóan fürkészett engem.
- Hol hagytad Agathát? – kérdeztem elvékonyodott hangon.
Azonosíthatatlan fintort vágott.
- Csak megmondtam neki, hogy egy picit hagyjon magamra, hadd vegyek levegőt. Most majd’ szétrobban a féltékenységtől, mert tisztában van vele, hogy itt vagyok nálad, de egy szóval sem reklamált, azt hiszi, azért vagyok bunkó, mert megvisel mindaz, ami… ami történt. – Összeszorította a száját, a tüdeje sípolva követelte az újabb adag oxigént. Az ágyon ökölbe szorult a keze, mely szintén rémületesen kis távolságra volt az enyémtől; elfehéredett bütykei súrolták a tenyeremet, mégis képtelen voltam elhúzódni.
- És nem így van? – érdeklődtem óvatosan, miközben öntudatlanul két kezem közé zártam az öklét.
- Csak vele viselkedem így, pedig tényleg szeretem szegényt, de most nagyon a terhemre van. Ami meg a szüleim… szóval… Ez az élet rendje, nem igaz? Megszületünk és meg… - Nem hagytam, hogy befejezze, már öleltem is; a sírás vigasztalan hörgéssel tört ki belőle, ahogy karjaival átfonta a derekam, s arcát puhán a vállamba fúrta.

 Mire tudatosult bennem, hogy mennyire intim a testhelyzetünk – csípője köré kulcsolt lábaim, nyakát cirógató ujjaim -, a testem már egyetlen pulzáló szívveréssé vált a hormonjaim buzdítására, és hiába tudtam minden kétséget kizáróan, hogy nem vagyok szerelmes ebbe a fiúba, a dobbanásai hazug módon vitatkoztak velem.
- Annyira jó, hogy itt vagy – dörmögte David alig hangosabban a suttogásnál; ijedten vettem tudomásul, hogy a mellkasom dörömbölése túlharsogja szavait. – El fogom küldeni Agathát, nekem csak te, Shirley meg Jeremy kelletek, hogy túléljem ezt a túlélhetetlen borzalmat. Eddig is csak azért engedtem, hogy itt legyen, mert azt hittem, te vagy az… Tudom, hogy furcsán hangzik, de az agyam szürke semmitmondássá sűrítette a valóságot, a világ úgy rohant el mellettem, mint egy másik, idegen dimenzió… Amikor felismertem, nagyon undorítóan bántam vele, évekig engesztelhetem majd érte, ha lesz erőm. – Keserűen felnevetett. A szívem tiltakozva, fájdalmasan rándult egyet a hangra, még szorosabban öleltem Davidet. – Pedig… tényleg nagyon szeretne segíteni, össze-vissza csókolgatott, mert azt hitte, attól jobb lesz, és a kis naiv még tovább is ment volna, hogy felengedjek, holott iszonyúan fél attól, de… de ő nem érzi ezt az ürességet a mellkasomban, te viszont igen.
- Az segítene, ha én csókolnálak meg? – csúszott ki a számon. Pánikszerűen húzódtam el tőle, gondosan kerülve a tekintetét.
- Igen. – Bizonytalanul megemelte az állam.
- Akkor is, ha… - Most vagy soha, Meredith Maeve Field. -… ha nem szeretlek? – Bűntudattal, de határozottan néztem a szemébe.
Elfordította a fejét.
- Amióta Agatha először mondta nekem, hogy szeret, erre vártam. Hogy mikor jössz rá, hogy te nem. - Egy reszelős kis sóhaj után viszonozta a tekintetem. – De igen, akkor is jót tenne, ha megcsókolhatnálak.
- Akkor tessék. Ennyi jár neked.

 Nagyon óvatosan visszahúzott az ölébe, és ajkait az enyémhez érintette. Megadóan zöld utat adtam neki, bár reméltem, nem érzi a vonakodásomat, miközben birtokba veszi elnyíló számat.
 A testemnek, ennek az árulónak kimondhatatlanul jól esett minden érintése – a lelkem azonban közömbösen, egyetlen rezdülés nélkül szemlélte a kellemes, gyengéd folyamatot.

 Úgy tűnt, órákig ültünk ott összefonódva, míg végül elengedett. Sokáig csak nézett rám zihálva, szemében újabb könnycseppekkel, majd csipetnyi reménykedéssel a hangjában megkérdezte:
- Még most sem?
- Sajnálom – Apró puszit nyomtam a homlokára. – Mindent annyira sajnálok.
Kibontakoztam az öleléséből, és rövid hezitálás után letelepedtem a szőnyegre.
- Ha kilépünk innen, úgy kell tennünk, mintha semmi sem történt volna – szólalt meg hosszú, beszédes csend után. – Maradjon ez a mi titkunk. Nem akarok fájdalmat okozni Agathának, és nem hiszem, hogy megértené, mekkora szükségem volt erre a pár percre veled.
- Rendben. – Átkaroltam felhúzott térdeimet, úgy pillantottam fel rá. – De ez ugye nem változtat a barátságunkon?
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem – vigyorgott rám. Aztán egy pillanatra elfelhősödött a tekintete, és a szájához kapott. Szorongva figyeltem, vajon ő is bűnösnek érzi-e majd magát a világ legtermészetesebb gesztusától, de csak ennyit mondott: - Mindig azt szajkózták, hogy apám mosolyát örököltem. Rendes dolog ez az élettől, nem?


 

*Ha valaki külföldre akar utazni, annak az átlagosnál jóval erősebb varázslatokra van szüksége, az ehhez szükséges mágiát pedig bizonyos helyeken összpontosítják.

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A nagyon durva szavakat és a REKLÁMokat MELLŐZzük!
Azokat IDE lehet írni!
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal